14. fejezet "Árulás"

Igen meghoztam!!
Eléggé döcögős az eleje de azért...A vége felé már sztem nem annyira borzalmas..Na mindegy a ház alaprajzát hamarosan küldi Zsófi és majd akkor felteszem, mert nem nagyon világos ezt én is tudom a fejiben, hogy mi hol is van.
Ajánlott zene: Joy Williams-Speaking A Dead Language, ami egyébként a zenelejátszó legelső száma..Nekem nagyon tetszik:D Jó olvasást! Ja és tudom, hogy ebben a fejiben nagyon szapulom Edwardot..Bocsi de ezt most így kellett.
Ez pedig maga a ház.

Rayn szemszöge

Kezdett jó kedvem lenni. Jace keze a derekamon, a hó, ami még mindig folyamatosan esett, a csípős hideg végre lenyugtatta kedélyeimet. Sőt. Kezdtem izgulni. Tudtam, hogy Izzy imádja a lakberendezést. New Yorkban a szobámat is ő rendezte be. Egész jól sikeredett de az ő ízlése számomra túl…túl extravagáns volt.

Az ösvény, amin jöttünk egy tisztásra vezetett. Körbe óriási fák vették körül… És a közepén egy hatalmas kúria állt. Egy mondén csupán egy romot láthatott. Pedig egyáltalán nem volt az. Gyönyörű volt. Az oszlopokon álló erkély és az üvegajtók teljesen elvarázsoltak. Mikor beléptünk azonnal megcsapott Izzy parfümjének és a tűz melegének keveréke. Jobbra egy kis padocska állt, felette fogasokkal és egy polc, amin már ott sorakoztak Alec és az én pár kedvenc könyvem is. A falak halvány bézs színűek voltak. Bal oldalt hasonló alakú kettős ajtó volt, mint amilyen Hodge-nak van New Yorkban. A szoba mellett állt egy csigalépcső. Mivel nem láttam senkit sem a földszinten felmentem és, amikor felértem a szavam is elállt. Az emelet teljes ellentétben állt a földszinttel. A falak gyönyörű türkiz színben pompáztak és mindenhol gyerekkori képek és festmények tették még bensőségesebbé. Még rólam is volt pár kép. Bár fogalmam sincs, hogy Izzy hogy szerzett rólam babaképeket. Körbe mentem és végignéztem az összes képet. Jace irtó aranyos volt már kiskorában is..

- Ugye tetszik? – Izzy hangja egész közelről hallatszott. Arcán nyoma sem volt a megérkezésünk kori dühnek és megbántottságnak. Teli szájjal vigyorgott és barna szemében az öröm ragyogása fénylett. Valamit láthatott az arcomon, mert egyszer csak felvisított és tapsikolni kezdett majd minden átmenet nélkül a nyakamba borult. Megnyugodtam. Tudtam, hogy haragudott rám amikor River megérkezett New Yorkba. De ennek most nyoma sem volt.

- Persze, hogy tetszik Izzy. Gyönyörű az egész ház. – bújtam ki az öleléséből.

- Ugyan Rayn hogy mondhatsz ilyet? Hisz még nem is láttál semmit sem! Na gyere körbevezetlek! - megragadta a kezem majd elkezdett lefelé húznia lépcsőn. Leérve vettem csak észre a lépcső melletti sarokban lévő L alakú hatalmas kanapét.

Izzy bevezetett a duplaajtós helyiségbe, de rögtön megtorpantam az ajtóban. A falak barátságos sárga színe, a meleg kandalló, a padlótól mennyezetig érő hatalmas könyves szekrények, melyek legfelső polcaihoz apró kis létra vezetett mind-mind annyira otthonos volt. De Izzy épp hogy csak bevezetett aztán pár másodperc múlva már rögtön ki is húzott és csak rámutogatott a többi szobára.

- Az ott szembe a konyha és az étkező, mellette a fegyverszoba, és balra pedig a fürdőszoba van. De gyere az emelet a legjobb. – és már ráncigált is magával

Mikor újra felértünk az emeletre megállt egy percig. Ránéztem és mintha pár könnycsepp csillogott volna a szemében. Talán a fényképek felidéztek benne pár fájdalmas emléket. De aztán gyors pislogott egyet és egy hamiskás mosolyt erőltetve magára felém fordult és máris folytatta az idegenvezetést.

- Nos ez a két szoba itt, azoké lesz, akik majd átutazóba jönnek ide. Nincs bennük semmi érdekes, azokat a szobákat nem dekoráltam ki annyira. Aztán mellettük itt a fürdő. De megsúgok valamit. Ezt majd csak a fiúk fogják használni. Nekünk csináltam egy külön fürdőszobát. De ezt majd később, gyere nézzük meg Alec szobáját!

Egy halványbarna színű, egyszerű szoba volt. Egyszemélyes fakeretes ágy, mellette kis éjjeli szekrénnyel, íróasztallal és egy szekrénnyel. Pár festmény is lógott a falakon. Alec szeretett festeni, és tudott is. De még mennyire.

- A szemben lévő szoba a tiéd de előbb az enyémet nézzük meg. – a fürdő melletti szobába mentünk. Ez már sokkal világosabb és aranyosabb szoba volt, mint az előző. Világoszöld tapéta, a szoba közepén egy franciaágy. Az óriási ablak mellett egy gyönyörű csiszoltfa komód állt, telis tele Izzy kiegészítőivel. A sarokban egy óriási tükörasztal, amin máris ott sorakoztak nővérem sminkcuccai. Mellette egy tükrös szekrény. És egy ajtó. Mielőtt még megnézhettem volna, hogy mi van az ajtón túl Izzy ismét megragadott és kihúzott. Értetlen tekintetem láttán felnevetett és mosolyogva hozzátette.

- Előbb megnézzük a szobádat, majd aztán meglátod mi is az. Remélem tetszeni fog. Erre a szobára különösen nagy hangsúlyt fektettem.

Majd végre kinyitotta az Alec szobájával szemben lévő ajtót.

Azt hiszem, ha nem lennék Árnyvadász ott helyben elájultam volna. A falak világos, rikító zöld színűek voltak rajta különböző nagyságú lila korongokkal. Ez a játékos és világos színkombináció tökéletes kontrasztot alkotott a bútorok sötét színével. A bal oldali sarokban rengeteg növény állt és köztük volt kedvenc virágom is, az orchidea. Az északi falnál állt a hatalmas franciaágy és az apró éjjeli szekrények. Az ágy felett hosszú könyvespolc, rajta az összes könyvemmel. Mellette az ablak és a gigantikus méretű szekrény. De aztán elérkeztek szemeim a nyugati sarokra. A szoba zöld színébe egy hosszú repedés volt festve és az egész sarokba oda volt festve Norvégia gyönyörű jeges tája. De nem ez volt az ok, amiért könnyek szúrták a szemem. Abba a sarokba be volt zsúfolva az összes Jettel közös képem és trófeáink. Az összes. Minden szalag, érem, fénykép és minden ami Jetre emlékeztetett ott állt abban a sarokban. Jól emlékszem, hogy egy régi ládába zártam az összes emlékemet róla. Gondolhattam volna. Izzy valahogy megtalálta és onnan vette ki a babakori és a Jetes képeimet. Valamiért nem tudtam rá haragudni. Pedig akartam. Nem volt semmi joga, ahhoz hogy kutasson a cuccaim között. Másrészt viszont örültem neki. Ez az apró kis sarok csakis a norvégiai életem emlékeivel volt tele. Nehezen bár de elszakítottam pillantásom a képekről és tovább jártattam a szoba minden egyes négyzetcentiméterén. A déli falon is ott volt egy ajtó. Próbáltam arra figyelni, de a szemeim mindig visszatértek Jetre. Csak álltam ott megkövülve, könnyektől elhomályosult látásommal és csak bámultam gyönyörű lovam fürkésző pillantását. El akartam rohanni, nagyon messze. Újra el akartam menekülni a múltam elől. De a lábaim felmondták a szolgálatot. Összerogytam a padlóra és csak zokogtam, teljesen megtörve. Majd valahogy négykézláb elkúsztam a sarokba és magamhoz öleltem Jet egyik képét. Összegubózva ringattam magam és próbáltam lenyugodni, de nem ment. Nem érzékeltem semmit. Sem az idő múlását, sem pedig a siető lépéseket, amik egyre csak közeledtek. Majd valaki berontott a szobába. A beáramló levegő ismerős, citromos menta illatát hozta magával. Érzékeny szaglásom és érzékeim azonnal jelezték, hogy nagyon is ismerem ezt az embert. De az információ nem jutott el az agyamig csak amikor már az erős kezek körbeöleltek és már nem én voltam az aki ringatott. Kezemben Jet képével közelebb bújtam Jace meleg testéhez és könnyektől ázott arcomat kulcscsontjának mélyedésébe temetve zokogtam tovább. Gyenge voltam. Tudtam nagyon jól, hogy milyen gyámoltalan vagyok. Jace türelmes várakozása és forró ölelése kezdett lecsillapítani. Elzsibbadt karjaimmal erőt vettem magamon és átöleltem a nyakát, majd feljebb emelve fejem remegő számmal belesuttogtam a fülébe.

- Köszönöm.

Ő nem válaszolt, csak még erősebben ölelt és egy csókot nyomott az arcomra. Egy kis idő múlva elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy kibújjak a védelmező karok közül. Jet képét visszahelyeztem az apró kis polcra és visszafordultam Jace-hez. Ő csak állt és egy halvány mosollyal nyugtázta, hogy rendben leszek. Kiakartam menni a fürdőbe de mielőtt megvalósíthattam volna tervem Jace megragadta a könyököm és a „titkos” ajtó felé vezetett.

- Gondolom Isabelle nem árulta el, hogy mi van mögötte ugye? – még nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy megszólaljak helyette csak egy aprót bólintottam.

- A közös fürdőtök. Nyugodtan menj be. Itt várlak majd.

Csak egy halovány mosolyfélére futotta tőlem de azért elindultam a fürdőbe. Nem néztem, hogy milyen csak a mosdókagylót kerestem és a hideg vizes csapot megnyitva locsoltam magamra a frissítő folyadékot. Megtámaszkodtam a kagylóba és belenéztem a tükörbe. Rettentő siralmas állapotban voltam. Az arcom, ha lehet még fehérebb volt a szokottnál is és a szemem is vörös volt a sok sírástól. Visszavonszoltam magam a szobába. Jace még mindig ugyanott állt. Egyik kezét derekamra téve vezetett le a lépcső felé. Kérdőn ránéztem mire ő sóhajtott egyet és szabad kezével beletúrt szőke tincsei közé.

- Vendégeink érkeztek. Sajnálom kicsim de azt akarják, hogy te is ott legyél. És… Tudod jól, hogy sosem mondanék neked ilyet szándékosan Ray…De most jobb lesz ha összeszeded magad, mert te sem szeretnéd ha az ellenséged ilyen állapotban látna igaz?- egy szót sem értettem az egészből de megbíztam benne ezért készségesen követtem.

Az agyam azonnal kapcsolt és a tömény, fojtó édes illat kiélesítette Nephilim érzékeim. Az összes Cullen és a mondén lány, Bella ott ült a kanapén Izzy és Alec társaságában. A családfő épp egy mondat közepén tartott de, amikor meglátott rögtön elhallgatott és síri csöndben várta a reakcióm. Gyerünk Rayn, csak ki kell valamit nyögnöd!

- Először is szeretnék…szóval szeretnék bocsánatot kérni a délutáni viselkedésemért. Nem volt… ésszerű. Kérlek. Nyugodtan folytassátok a beszélgetést.– hu… csak ki sikerült mondanom. Carlisle arca felengedett és egy megértő mosolyt küldött felém.

Jace bátorítóan megszorította a kézfejem és lehúzott az egyik lépcsőfokra.

Onnantól kezdve egyedül Jace kézfejének tanulmányozásával voltam elfoglalva. Nem is érdekelt, hogy mit beszélnek a vámpírok. Percenként néztem rá Alec karórájára és vártam, hogy mikor mennek már el. Tisztára, mint kisiskolás koromban. Utáltam a különóráimat, amikre Elena és Ryan járatott de mivel nem tudtam sehogy sem érvényesíteni az akaratom muszály volt elviselnem azt a heti 1 órát.

Egy csilingelő nevetésre kaptam fel a fejem. Edward Cullen rajtam nevetett.

Nem tudtam uralkodni magamon, utáltam, ha én voltam a nevetés tárgya. Éreztem, ahogy az erőm kezd egyre kiteljesedni és egy másodperc alatt teljesen lebénította a vérszopót a képességem. Mindenki ijedt pillantással fürkészett, de nem hagytam abba. Aztán olyan dolog történ, amire sosem számítottam.

- Bess, hagyd őket! – Alec megvédte a vámpírokat. Családom többi tagja, ugyanolyan hitetlenkedő tekintettel pillantottak bátyámra. Teljesen ledöbbentem. Alec, aki egész életében gyűlölte a vámpírokat és soha nem volt képes felemelni rám a hangját most mégis megtette. De abbahagytam a fojtogatást. Edward, mint egy fuldokló ember úgy kapott levegő után.

- Ne játszd meg magad vérszopó! Semmi szükséged az oxigénre és különben is. Nem vagyok képes fizikális fájdalmat okozni. Ez csupán mentális. Idióta. – sziszegtem arra az álszent baromra. Majd mielőtt bárki is szólhatott volna, kirohantam a szabad levegőre. Szinte pont abban a pillanatban, amikor kiléptem egy kis furgon állt meg az úton. Mögötte egy lószállítóval. A sofőr kipattant majd intett egyet felém, én pedig elindultam. Azt gondoltam csak útbaigazítást kér. De a férfi nem állt meg, majd leengedte a rámpát.

A vér is megfagyott az ereimben. Teljesen leblokkoltam és próbáltam levegő után kapkodni. Nem, ez nem lehet! Ez csak egy rossz álom ez nem lehet a valóság, ő meghalt!

De nem. Ez tényleg megtörténik velem. A hatalmas csődör őrült módjára prüszkölt és mellső lábaival a földet kaparta. Jet pontos hasonmása ott állt velem szemben és állhatatos tekintetével engem pásztázott. Majd egy hirtelen mozdulattal kiszakította magát a férfi kezei közül és dübörgő lépteivel elindult irányomba.

Bocsi...:(

Jajj, lányok annyira sajnálom, hogy nem hozom a frisst de tegnap este már nekikezdtem és valószínűleg ma vagy holnap reggelre befejezem és akkor felteszem...
De tényleg annyira sajnálom csak annyi dolgom van...A suli meg minden de nem akarok magyarázkodni, mivel itt van az őszi szünet valószínűleg több fejivel is tudok jönni..Persze ez csak anyámtól függ ugyanis majdnem eltiltott a géptől...De nembaj majd valahogy összeszedem magam a sulit illetőleg és akkor nem lesz egy szava sem...Na megyek is folytatni a fejit..
Pusz!

Rayn

Nos a 13. fejezethez Adree is és MSN-en Zsófi barátném is mondta, hogy mennyire megszerették Rayn karakterét...
Nos épp ezt akartam elérni a 13. fejivel..:D
Számomra az hogy szeretitek Raynt...el sem tudom mondani mennyire boldog vagyok ettől..Főleg, hogy Rayn saját karakter és őt én alkottam...
Másrészről azért is örülök ennyire annak, hogy szeretitek Raynt mert az ő karakterén nagyon sokat dolgoztam.. Mivel nem nagyon tudok olyan karakter szemszögéből írni, aki nem hasonlít rám és a gondolkodásmódomra úgy gondoltam, hogy veszek magamból egy kis darabot és az lesz az alap, amire majd építkezek.. Aztán egyre jobban kezdett kialakulni bennem a személyisége és mostanra Rayn számomra olyan, mintha élne. Őt szeretem a legjobban a saját szereplőim közül...Benne megvannak azok a tulajdonságok, amikre én mindig is vágytam... Hozzátettem azt, amilyen én szeretnék lenni és ezért is nagy öröm számorma hogy szeretitek mert ha őt szeretitek és megértitek akkor valamelyes részt engem is kedveltek..:D
Aztán ez hogy megtudtam mennyire szeretitek elgondolkoztatott...
Tulajdonképpen elárulom a töri végén én meg akartam ölni Raynt..:(
Tudom, tudom...De elgondolkoztam azon a lehetőségen hogy lehet mégsem ölöm meg...Viszont akkor sokmindent meg kell változtatnom..Na mindegy csak azt akartam leírni, hogy nagyon örülök hogy szimpatikus számotokra Rayne..:D

13. fejezet "Újra"

Nos megírtam ezt a fejezetet is és nekem személy szerint eddig ez a kedvencem..:D De majd ti ezt eldöntitek:D
És innen is szeretnék sok sikert kívánni minden kedves 8os diáknak a központihoz és itt kiemelném Adree-t...Nagyon köszönöm hogy mindig írsz komit és hogy bíztatsz...És jó babázást a közeledő kistesóhoz:D
Ajánlott zene most nincs...Hallgassatok rá amit akartok:D
És Zsófi....Örülök hogy boldog vagy és remélem én is hamar megismerhetem a te ŐŐŐ-det...Remélhetőleg az lesz..:D

Rayn szemszöge

És újra…Újra ez a furcsa bűntudat és tehetetlenség érzésének szörnyű keveréke.. Tudtam, hogy nem az a kis mondén tehet Jet és a családom haláláért. Persze hogy tudtam hisz beleláttam az összes idióta vérszopó fejébe…Láttam az egész csatát amit az újszülöttek ellen vívtak.. És láttam azt is amikor Edward megölte Victoria-t. Nem is Bella idegesített fel.. Sokkal inkább az, hogy nem tudom teljesíteni az ígéretemet. Bűntudatom volt amiatt, hogy elkéstem.. Nem én öltem meg Victoriat… És hirtelen természetemnek hála majdnem megöltem egy mondént aki semmiről sem tehet. De nem, ennek nem kellene így lennie.. Nem kellene bűntudatot éreznem, nem kellene sajnálnom se a mondént sem pedig Cullenékat. Utálnom kellene őket, úgy ahogy a többi vámpírt is utálom. Nem nekem kellene bűntudatot éreznem, hanem nekik… Nem, én semmiről sem tehetek, nem az én hibám hogy majdnem megöltem Bellát.. Teljesen megőrültem.. Persze hogy az én hibám.. Majdnem megöltem valakit aki csak arról tehet hogy rossz emberbe vagyis ezesetben vámpírba szeretett bele. Úgy éreztem valamit tennem kellene, hogy könnyítsek a lelkemen.. Már ha nekem van olyan.. Még mindig itt bolyongtam a sötét erdőben, a többiek már elmentek bepakolni az új házba, de nekem muszály volt itt maradnom.. Az fák suhogása, az avar ropogása és a csípős hideg mindig kitisztította az agyam. De most valahogy nem sikerült. Csak járkáltam össze-vissza a vámpírok és farkasok határa között és folyton csak a kusza érzéseimen gondolkoztam.. Nem bírtam kikapcsolni az agyam. Amerre járkáltam a fákon ülő madarak mind elrepültek. Féltek tőlem…Mint minden élőlény.. ösztönösen érezték, hogy egy ragadozóval állnak szemben. Ez volt az egyik dolog, amivel még mindig nem tudtam kibékülni.. Bármennyire is kegyetlennek tituláltak fájt, az hogy mindenki fél tőlem. Fájt, hogy ilyen negatív érzéseket váltottam ki mindenkiből. Az egyetlen kivétel Jace volt. Több mint 4 éve ő tette ki létezésem minden percét. Ő sosem félt tőlem. Minden egyes hülye szokásomat és berögződésemet szeretetteljes mosollyal nyugtázta. Tudta, hogy milyen vagyok. És ő volt az egyetlen, aki tényleg az igazi énemet látta és ismerte. Ő volt az egyetlen, aki egész éjjeleket virrasztott mellettem, amikor az összeomlás határán voltam. Ő volt az, aki átsegített minden egyes apró buckán és akadályon. Ha ő nem lenne…már rég végeztem volna magammal. Sokan azt hitték a mi kapcsolatunk csak felszínes és kényszerből vagyunk együtt. De igazából engem nem is érdekelt mások véleménye, és Jace-t sem. Mosolyogva emlékeztem vissza arra amikor Jace először látta egyik – mások számára idegesítő – szokásomat. Gyakran volt, hogy egymás után háromszor mindent végigellenőriztem és egyszer csak benyögtem: valamit biztos elfelejtettem és megint leellenőriztem mindent. Voltak még más egyéb marhaságaim, amikre Jace mindig azt mondta, hogy ezek nem marhaságok, ő aranyosnak találtam őket. Egy ismerős érintés térített vissza a valóságba.

Jace a hátam mögött szorosan hozzámbújt és gyönyörű arcát a vállamba temetve nagyokat fujtatott, majd apró csókokat hintve bőröm minden négyzetcentiméterére felaraszolt az arcomig.. Imádtam, amikor ezt csinálta. Megnyugtatott az ismerős fenyő és citrom illata, ami mindig a karácsonyt juttatta eszembe, és még ennyi év után is minden apró érintése, a hátamnak nyomódó feszes hasizma és minden egyes kiejtett szava felpezsdítette egész lényem. Ha Jace-re gondoltam mindig a biztonságos otthon és menedék jutott eszembe. Ha ő mellettem van, úgy érzem senki sem bánthat, még önmagam sem. Jace nem szólalt meg, tudta, hogy mit érzek és hagyta had rendezzem le én magam. Pár percig még némán álldogáltunk a téli éjszakában, majd Jace leült az egyik fa tövébe és engem is magával húzott. Befészkelődtem a biztonságos karok közé és fejemet a mellkasára hajtva, hallgattam szívverésének édes melódiáját.

- Még mindig bűntudatod van? – suttogott bele a fülembe én pedig félig felé fordultam, hogy gyönyörű sárgás barna szemébe nézzek.

- A szeszélyeim miatt valakit majdnem megöltem Jace… És már vagy 1 órája itt bolyongok de nem tudok dűlőre jutni.

- Az az 1 óra inkább 4. Kezdtem nagyon aggódni miattad Ray. – hangja tele volt félelemmel és aggódással. Mosolyognom kellett az arcán. Olyan édes és kisfiús volt. Figyelmemet azonban nem kerülte el az olyannyira gyűlölt becenév, amin csakis Jace szólított, de fogalmam sincs, hogy miért.

- Ismerlek Ray. És bár te gyakran elfelejted, én tudom, hogy hogyan tudod átvészelni az ilyen dolgokat. – korántsem értelmet sugárzó ábrázatomon elvigyorodott majd egy gyors csók után elmondta mire is gondolt.

- Végigszoktad gondolni, minden egyes apró kis rezzenést és bár fájdalmas újra átélni de a végén mindig tudod mit kell tenned. – mélyen a szemembe nézett én pedig tudtam. Igaza van. De nagyon is.

Visszahajtottam a fejem Jace mellkasára és becsukva a szemem végigelemeztem a délelőttöt. Újra éreztem azt a mardosó bűntudatot, amikor belenéztem Edward fejébe. Újra átéreztem, azt a furcsa kedvességet, amit Esme sugárzott, és újra magam előtt láttam a családfő angyali profilját, újra megkedveltem a poéngyár macit, és újra elbűvölt a szőke Rosalie, akivel nagyon sok hasonló tulajdonságunk van.

És aztán…Az egész lényemet elborító fátyolfelhő mögül láttam az ölésre is képes Edward Cullen arcát, majd újra éreztem a húsomba vágó fenyő kiálló szárait, és végül az olyannyira idegesítő, fullasztó meleg. Már csak az emlékétől is megborzongtam.. A hányinger környékezett attól a feltétel nélküli, hatalmas szerelemtől, amit a farkas szemében láttam. Tudtam, hogy bevésődött belém, de nem nagyon érdekelt. Bár sajnáltam hisz én úgysem fogom viszonozni ezeket az érzéseit. Számomra Jace az egyetlen. Mindenben.

Igaza volt .Tényleg jobb lett. Fájdalmas volt újra átélni mindent de végre ésszerűen tudtam gondolkozni. Eldöntöttem. Holnap első dolgom lesz meghunyászkodni és bocsánatot kérni Cullenéktől és Bellától. Ami nálam nagy szó. Nem szokásom hogy én kezdeményezzek bocsánatkérés terén.

Felnéztem Jace-re és a kellemes melegség, újra elárasztotta a testem. Átkaroltam nyakát de ő megelőzött a szándékomban. Ajkait hevesen az enyémre szorította én pedig készségesen csókoltam vissza, majd mintegy végszóra apró, hideg kis pontok szállingóztak mindkettőnkre. Az év első hóesése.

Én pedig önfeledten kacarásztam, de legbelül éreztem. Holnap nehéz feladat vár rám.

12. feji

A kép csak Nagyrossznak!!!!!!(L)
Nos kész van a 12. fejezet is de ez nagyon nem lett jó...NEM TUDOK Alice szemszögéből írni..totál rászoktam Rayne szemszögéhez és nem ment Alice-é....De mindegy megírtam és az események benne vannak...Szval tudom hogy nem lett jó de mindegy...
Ja és az ajánlott szám: LINKIN PARK- THE CATALYST imádom ezt a számot egyszerűen egész nap ezt hallgatom: Linkin Park(L) http://www.youtube.com/watch?v=51iquRYKPbs

Alice Cullen szemszöge

-Alice, biztos vagy benne hogy itt láttad őket? – imádtam Carlisle-t, de a folyamatos kérdezősködése már az őrületbe kergetett.

-Igen, apa itt láttam őket.. Még pár perc és itt vannak.. – remélem addigára a farkasok is ideérnek.. Ezt csak magamban tettem hozzá de máris megbántam. Edward minden gondolatfoszlányomat figyelte a látomásom óta.

-Nem árulnád el végre Alice, hogy miért kellenek a korcsok is? Elvégre azt mondtad békés szándékkal jönnek. Vagy tévedtél?

-Én sosem tévedek Edward Cullen! És igen, nem akarnak harcot de van közöttük egy akinek nem látom a jövőjét.. És ez felettébb idegesít. – fujtattam egyet. Egyszerűen nem tudok rájönni hogy miért csak 3 Árnyvadásznak látom a jövőjét, pedig négyen jönnek…

-Megértem, hogy idegesít Alice de még most sem értem, hogy minek kellenek ide a kutyák. És Bellának is miért kellett idejönnie? Lehet hogy elfajulnak a dolgok és én nem akarom, hogy bármi baja essen. – az utolsó mondatot már olyan halkan mondta, hogy még én is alig hallottam meg. Alig telt el 5 perc a quileute farkasok is ideértek.. egyszerűen undorodtam a szaguktól..Fujj..

Már épp szokásos ellenszenvükkel akarták „üdvözölni” a családomat, amikor mindenki szinte egyidőben dermedt le és fordult az erdő felől érkező suhanó léptek irányába.

Négy gyönyörű ember lépett ki a sűrű homályból. Ha nem tudnám, hogy Árnyvadászok azt hinném vámpírok. Szinte lebegtek a föld felett, olyan kecses járásuk volt, mint egy ragadozónak és mind annyira gyönyörű volt. Egy szőke, unottarcú, férfi állt az élükön, mögötte egy éles arcvonású, barna hajú fiú. És leghátul jött a két iker. Az egyikőjüket már láttam a látomásaimban. Magas, gazella alkata és mélybarna szeme teljesen eltért a testvérétől. És végre megláttam, azt a negyedik személyt is akit nem láttam a látomásaimban. Alacsonyabb és teltebb alkatú volt, mint a testvére de azonnal látszottak a hasonlóságok. Kétségtelenül ő volt a legszebb közülük.

Bár ő jött leghátul mégis ő tűnt ki a legjobban. Magam sem tudtam hogy mit is gondoljak hisz olyan ellentétesek voltak az érzéseim velük szemben. Mintha az egész csapatuk őt védené a legjobban, mintha ő lenne a leggyengébb láncszem aki bármelyik pillanatban összeeshet. És mégis ő tűnt a legerősebbnek. És olyan jó ízlése volt ruhák terén.

Aztán felsorakoztak pár méterre tőlünk és teljesen egyértelművé vált, hogy a kékszemű iker és a szőke srác egy pár. Pár másodpercig a kékszemű feltérképezett minket és undorodva elfordult. Nem értettem mi baja lehet. Aztán a szőke srác bemutatkozott.

- Üdvözöllek titeket! A nevem Jace Wayland. Ők itt a társaim, Rayn,Isabelle és Alec – egytől egyig végigmutatott a többieken. Szóval Rayn a kékszemű.. Érdekes név..

- Szervusztok. Carlisle Cullen vagyok. A családom Esme, Rosalie, Emmett, Jasper, Alice, Edward és Bella. – mintha az a Rayn, Bella nevének említésekor összerezzent volna, aztán összeszűkült szemekkel méregette barátnőmet.

- Tudjuk hogy kik vagytok. Egy vérszopócsalád, akik valamilyen oknál fogva megtagadtátok „normális” életmódotokat. - mutatott a másik iker macskakörmöket a levegőbe.

- Isabelle! – és végre meghallottam Rayn hangját. Mély volt és mégis úgy csilingelt, mint egy szélcsengő. Mintha a társai furcsállták volna, hogy rászólt a testvérére. Mindenesetre a szőke fiú, Jace visszafordult Carlisle felé.

- Egy ideig itt kell maradnunk és előre szólok nem vállalok felelősséget Rayn tettei miatt. – már kezdtem megijedni, hogy komolyan gondolja, de aztán vigyorogva odafordult a kékszemű felé de ő még mindig Bellát és Edwardot mustrálta majd mintha valamire rájött volna felkapta a fejét és hirtelen elkezdett remegni és valami furcsa jelek futottak fel az egész testére. Aztán egy tizedmásodperc alatt kitépte magát Jace kezei közül és vicsorogva, fájdalomtól eltorzult arccal iramodott Bella felé de még mielőtt elérhette volna Edward jobb öklével egy hatalmasat behúzott Rayn gyomrába, aki óriási erővel egy fenyőhöz vágódott, majd mint aki meg sem érezte felpattant és újból elindult de most Edwardot vette célba.. A békés kis rét alig egy másodperc alatt változott át Edward és Rayn kettősének csataterévé. Egyszerűen tenni akartam valamit de mind én, mind a családom és az Árnyvadászok is teljesen lefagyva álltunk az események előtt és csak vártuk, hogy végre vége legyen. Tudtam, hogy valamit tennem kell, de mintha egy ólmos súlyt raktak volna a lábamra és bár még sosem fuldokoltam, ilyennek képzeltem azt, amikor valaki vízbe fullad. Aztán hirtelen rájöttem. Ugyanezt a furcsa fuldokló érzést éreztem amikor Rayn jövőjére koncentráltam. A lánynak van valami képessége amivel képes mindannyiunkat irányítani. Tétlenül figyeltem, ahogy Rayn a földhöz vágja Edwardot majd egy akkorát bevert az öcsém fejére, hogy attól egy normális ember már rég meghalt volna. De aztán Edward valahogy felkecmergett és újra kezdődött az őrült harc. Mintha előre látták volna a másik lépéseit, szinte olvastak egymás gondolatai közt, aztán hirtelen a semmiből előtűnt Jacob farkasként és lefogta Raynt. Kapálózott és morgott Jacobra de ő kitartóan tűrte a pofonokat. És akkor észrevettem azt, amit már korábban is felfedeztem Jacob tekintetében. Ugyanolyan szerelmesen és ragaszkodóan nézett Raynre, mint ahogy Sam nézett rá Emily Young-ra. Úristen. Jacob bevésődött Raynbe... Aztán hirtelen minden megszűnt. Raynről eltűntek azok a jelek és már mi is szabadon tudtunk mozogni.

- Rayner Elisabeth Ghastley ez mégis mi volt? – rivallt rá Jace Raynre de ő továbbra is Bellát bámulta és szinte a nézésével gyilkolta.

- Te rohadt kurva miattad ölte meg Victoria az egész családomat! – az egész légkör megváltozott ennek a mondat hatására. Az Árnyvadászok hajszál pontosan egyszerre fordultak Bella felé és ugyanazzal a gyilkos tekintettel közelítettek felé.

- Ha egy szót is mersz szólni, vagy akár egy apró kis mozdulatot is mersz tenni, én megöllek! – Jace minden egyes szót külön kihangsúlyozott majd odafutott Raynhez és villámló tekintetével kiszakította Jacob mancsai közül, aki szintén szikrázó tekintetét végig Jace-en tartotta.

- Most pedig elmegyünk, de jobb ha tudjátok, ezt nem hagyjuk annyiban! – Jace még utoljára rábámult a megszeppent Bellára és átkarolva a még mindig remegő Raynt elindultak abba az irányba ahonnan jöttek.

Foggalmam sincs, hogy miért de úgy éreztem Bella megérdemelte. Tudom, hogy Victoria csak ürügyként használja Bellát a gyilkolásaiban de mégis egy egész családot megölt és Rayn most bosszúszomjas. Nagyon is. És nem is értem miért hisz nem is ismerem Raynt mégis szomorú vagyok, azért hogy ennyire szenved. De ezzel nem csak én voltam így. Ránéztem a családomra és szinte mindannyiuk arcán észrevettem ezt a fajta eggyüttérzést hisz mi is elvesztettük az egész családunkat az átváltozáskor. És ott volt Jacob Black. Bevésődött az egyik ellenségébe. És ráadásul Raynnek már ott van Jace. Ezer és ezer kérdés felmerült bennem de egyre sem találtam választ. Még.

11. feji

Hát itt van...Megtudhatjátok hogy mi történ a mi Riverünkkel.. És itt is el szeretném mondani neked Zsófi, hogy mennyire imádlak...Baszki már megint bőgni fogok....a fenébe ez a kibaszott Józsi.....Na jó...áhhhh....ez annyira szemétség....De mégis annyira örülök neked Zsófi hogy legalább neked összejött!!!!!:)

Rayn szemszöge

River is elhelyezkedett pont szembe velem és belekezdett mondandójába.

-Miután elmentem bolyongtam pár hónapig még Oslo környékén. Aztán felfedeztem Norvégia többi részét is..Majd, miután beleuntam a semmittevésbe úgy döntöttem elutazom Amerikába…Voltam New Yorkban…-itt elhallgatott egy kis időre én pedig egyre jobban bemelegedtem,hisz lehet, hogy alkalmam nyílt volna találkozni vele, és sejtésem beigazolódott.-Láttalak téged…De nem akartam odamenni..Tudtam a balesetről és arról ami anyáékkal történt…És sajnálom Rayn de azt kell hogy mondjam téged hibáztattalak mindenért…-az ütő is megállt bennem, de az ahogy River rám nézett…éreztem hogy még mindig engem hibáztat…és igaza is van..az én hibám volt..-De mindegy is a lényeg hogy láttam milyen szarul voltál és volt bennem annyi erő, hogy nem mentem oda hozzád és üvöltöttem le a fejed…De mindegy csak…A lényeg, hogy azt is megtudtam, hogy nem vagyunk testvérek…-és egy újabb éles pillantást társított az amúgy is kíméletlen mondathoz.-De tudnod kell, hogy még mindig húgomként szeretlek bármi történjék is..De erről nem akarok többet beszélni…Akkoriban annyira megutáltalak, hogy miután láttalak még a kontinensről is elakartam menni..És így is tettem..Elutaztam Európába..Aztán, amikor Oroszországban jártam találkoztam egy Árnyvadásszal..Fel tudod ezt fogni? Árnyvadászok élnek Orszországban…Teljesen lehidaltam..A fiút egyébként Aleksandr Katejevnek hívták..Elvitt bemutatni a családjának és akkor ismertem meg Katyát..Aleks húga…Rögtön te jutottál róla eszembe..-mosolygott a semmibe én pedig el sem tudtam képzelni hogy mégis miben hasonlítok én a szőkeséghez..- Neki is olyan különleges képessége van mint neked…Csak ő a tüzet képes irányítani…Ezért szinte csak a családja tudta hogy Katyának hívják, mindenki más Flame-ként ismerte…És mivel rád elékeztetett, nemsokára ezt a családot is elhagytam…Akkoriban teljesen megőrültem…Próbáltam feldolgozni anyáék halálát de nem ment…Aztán..és most tudom hogy el fogsz ítélni de amikor találkoztam egy Árnyvadász lánnyal Franciaországban hát…szóval teljesen részeg voltam és azt sem tudtam hogy mit csinálok…Másnap reggel semmire sem emlékeztem..Aztán 9 hónapra rá a lány a semmiből tűnt elő és a kezembe adta az alig pár napos kis Rydert….Azt mondta nem tudja felnevelni, mert a családja kitagadná, ha egy kis fattyúval menne haza…-tátott szájjal bámultam Riverre és egyszerűen el sem tudtam hinni azt amit mond…- Gondolom tudod miért lett Ryder…Ezzel akartam apának emléket állítani..Hisz tudod hogy a Ghastley-k már évszázadok óta csakis R betűvel kezdődő neveket adtak a gyerekeiknek…Egyébként a teljes neve Ryder Aleeah Ghastley…Aztán Ryderrel a karomban visszamentem Katejev-ékhez…Hiányzott Katya, mert ha nem is akartam bevallani magamnak de beleszerettem…És amikor beállítottam a kis Ryderrel ő befogadott…Senki sem tud annyira szeretni mint Katya…

River a semmibe bámult és úgy gondoltam befejezte ezért végre erőt vettem magamon és megszólaltam

-Egy valamit nem értek…A lányod…Ryder…már kinéz 5-6 évesnek de ahogy te mesélted még csak 2 éves lenne..Nem?-értetlenkedtem..

-Tudod hugi úgy látszik valami furcsa génmutáció van bennem..és nagy valószínűséggel benned is…Igazad van Ryder még csak 2 éves és már külsőleg és belsőleg és egy 6 éves szintjén van…

-Ez…nem is tudom mit mondjak River…El sem tudom hinni hogy apa vagy…És hogy van egy menyasszonyod…És úgy látszik boldog vagy…Ugye?-néztem rá

-Nincs is nálam boldogabb ember vagyis Árnyvadász a világon…Főleg most hogy megint velem vagy..-felállt az ágyamról és a térdemet átkulcsolva kezdett el sírni…Már én is a sírás határán voltam de megálljt parancsolva érzelmeimnek próbáltam kiszabadulni.

-Hehh Riri örülök hogy végre itt vagy de kérlek engedj el.

River megilletődve bámult rám azokkal a hatalmas barna szemeivel…

-Teljesen megváltoztál Rayn…Már nem az én kis érzékeny hugicám vagy…Igaz, hogy hallottam rólad pletykákat, miszerint te meg az a Jace sorra irtjátok ki a démonokat..De egyszerűen nem tudtam elhinni hogy az én gyilkolás ellenes hugim így megváltozott volna..Pedig úgy látszik minden igaz volt és te tényleg megváltoztál..

Belül üvöltöttem a fájdalomtól de egyszerűen nem tudtam rávenni magam arra, hogy átöleljem bátyám és megnyugtassam, hogy én még mindig az ő kicsi hugicája vagyok..De nem ment…Kínos csend telepedett ránk, amit végül Jace szakított meg…Nem tudta hogy itt van River és gondolom csak a cuccait akarta összepakolni…

-Ez meg mégis kicsoda??-trappolt be egy őrült bika módjára és a háta mögé tolva próbált minél nagyobb távolságot kimérni köztem és River közt..

-Nyugi Jace, ő River…- mihelyst kimondtam a nevét Jace izmai elernyedtek és rögtön engedett a szorításán de még mindig nem engedett el..

-Oké csak azért jöttem hogy szóljak Riley indulni akar és gondolom már összepakoltál...Úgyhogy induljunk..

Nem mozdultam Jace pedig rögtön megértette, hogy beszélni akarok Riverrel, bár látszott rajta milyen nagy erőfeszítésébe telik hogy egy férfival hagyjon egy szobában mégha az a valaki jelen esetben a bátyám..

-Oké 5 perc múlva gyere a kocsihoz..-intézte felém szavait majd végigsimított a csuklómon és végig rajtam tartva a szemét kihátrált a szobából…

-Gondolom ti nem akartok Forksba jönni velünk igaz?-kérdeztem Rivertől

-Talán majd pár hét múlva ellátogatunk de addig itt maradunk…Légy jó hugi!!-odasétált hozzám és még mielőtt többet tudott volna mondani a kis Ryder rohant be a szobámba sikítozva..

-Mi a baj kicsikém-sietett River a lánya segítségére…

-Egy kövér valami üldözött egész végig-mutatott rá Churchre én pedig akaratlanul is elnevettem magam…Olyan aranyos volt a kicsi…

-Te vagy Rayn ugye??-nézett fel rám a fekete csöppség.

-Bezony te pedig Ryder ha jól gondolom ugye?-gugoltam le a pici mellé és megráztam az apró kis mancsát amit frappánsan felém nyújtott, miközben végig szívből vigyorogtam…

-Hívhatlak anyunak mostantól?-apró kis ujjaival közre fogott néhány tincset és úgy húzott közel magához, hogy az orrunk már teljesen összeért és egyszerűen nem tudtam nemet mondani

-Hát persze picuri-foggalmam sincs honnan tudtam hogy hogy kell vele bánnom de valahogy sikerült

-Akkor jó..anyu-nyomott egy cuppanós puszit az orrom hegyére én pedig vigyorogtam mint valami idióta tejbetök.

Észre sem vettem hogy Jace mikor lépett be a szobámba de amikor felnéztem már ott állt velem szemben…

Elbúcsúztam Riveréktől és igazat kellett adnom neki..Katyát tényleg csak imádni lehet..Olyan kis félénk és visszahúzódó de eszméletlen kedves teremtmény.

Épp beszálltam volna hátulra apám kocsijába amikor Jace elkapta a kezem és visszarántott, majd a fülembe dadogott, ami rá egyáltalán nem volt jellemző.

-Tudod Rayn…Ha akarnád nekünk is lehetnének gyerekeink..Mármint én…én szeretném…

10. feji

Nos mint láthatjátok csináltam egy 3. blogot is...Lost Game...
Ez a The Lost Descendant folytatása lesz csak késztetést éreztem arra hogy megcsináljam az oldalát..Hát majd meglássátok hogy mi lesz...
Bár szinte senki sem olvassa a blogot de tulajdonképpen...mindegy..
Szval tudom rövid lett de ennyi tellett ma tőlem és kész..

Rayn szemszöge

Világ életemben utáltam a gyerekeket. Egyszerűen idegesített az ahogy mindig gügyögtek, és hogy vigyorognak a világba, mintha minden tökéletes lenne. De ez az apró kislány..Olyan mély és feltétel nélküli szeretetet éreztem már iránta, hogy ezzel még magamat is megleptem..Ugyanakkor nem tudtam elhinni, hogy River velem egyidős és már gyereke és menyasszonya van..Bár párszor már Jace is felvetette a házasság ötletét, de mindig azt hittem, hogy csak viccel. De ahogy láttam, hogy River mennyire boldog, hirtelen én is ezt akartam… De aztán eszembe jutott hogy milyen rossz és önző anya lennék.

Én tényleg oda akartam menni a kicsilányhoz de egyszerűen nem ment. Bár kb. kinézett 5 évesnek mégsem tudtam hogy mégis hogy viselkedjek vele.. Ezért a könnyebb módszert választottam és rá sem néztem, helyette odafordultam bátyámhoz.

-River..Beszélhetnénk négyszemközt?- a hangom kemény és érzelemmentes volt de nem gyengülhetek el pont most.

-Persze…- válaszolt és mivel tudtam hogy követni fog elindultam a szobám felé. Benyitva láttam hogy Izzy még mindig ott van, ezért kötelességemnek éreztem bemutatni őket egymásnak.

-Isabelle, ő itt River. River ő itt Izzy, a nővérem-mutogattam kettejükre és szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben. Nagy sokára Izzy elfogadta River kinyújtott jobbját és kezet ráztak, majd nővérem egy határozott rántással kitépte a kezét és kirohant a folyosóra. Tudtam, hogy utána kéne mennem, de úgy éreztem most River a fontosabb.

-Szóval mi lenne ha elmesélnéd mi is történt veled pontosan miután elmentél.-szegeztem rögtön a legfontosabb kérdést Riverhez és kényelmesen elhelyezkedtem a hintaszékemben. Úgy éreztem ez egy hosszú mese lesz…