14. fejezet "Árulás"

Igen meghoztam!!
Eléggé döcögős az eleje de azért...A vége felé már sztem nem annyira borzalmas..Na mindegy a ház alaprajzát hamarosan küldi Zsófi és majd akkor felteszem, mert nem nagyon világos ezt én is tudom a fejiben, hogy mi hol is van.
Ajánlott zene: Joy Williams-Speaking A Dead Language, ami egyébként a zenelejátszó legelső száma..Nekem nagyon tetszik:D Jó olvasást! Ja és tudom, hogy ebben a fejiben nagyon szapulom Edwardot..Bocsi de ezt most így kellett.
Ez pedig maga a ház.

Rayn szemszöge

Kezdett jó kedvem lenni. Jace keze a derekamon, a hó, ami még mindig folyamatosan esett, a csípős hideg végre lenyugtatta kedélyeimet. Sőt. Kezdtem izgulni. Tudtam, hogy Izzy imádja a lakberendezést. New Yorkban a szobámat is ő rendezte be. Egész jól sikeredett de az ő ízlése számomra túl…túl extravagáns volt.

Az ösvény, amin jöttünk egy tisztásra vezetett. Körbe óriási fák vették körül… És a közepén egy hatalmas kúria állt. Egy mondén csupán egy romot láthatott. Pedig egyáltalán nem volt az. Gyönyörű volt. Az oszlopokon álló erkély és az üvegajtók teljesen elvarázsoltak. Mikor beléptünk azonnal megcsapott Izzy parfümjének és a tűz melegének keveréke. Jobbra egy kis padocska állt, felette fogasokkal és egy polc, amin már ott sorakoztak Alec és az én pár kedvenc könyvem is. A falak halvány bézs színűek voltak. Bal oldalt hasonló alakú kettős ajtó volt, mint amilyen Hodge-nak van New Yorkban. A szoba mellett állt egy csigalépcső. Mivel nem láttam senkit sem a földszinten felmentem és, amikor felértem a szavam is elállt. Az emelet teljes ellentétben állt a földszinttel. A falak gyönyörű türkiz színben pompáztak és mindenhol gyerekkori képek és festmények tették még bensőségesebbé. Még rólam is volt pár kép. Bár fogalmam sincs, hogy Izzy hogy szerzett rólam babaképeket. Körbe mentem és végignéztem az összes képet. Jace irtó aranyos volt már kiskorában is..

- Ugye tetszik? – Izzy hangja egész közelről hallatszott. Arcán nyoma sem volt a megérkezésünk kori dühnek és megbántottságnak. Teli szájjal vigyorgott és barna szemében az öröm ragyogása fénylett. Valamit láthatott az arcomon, mert egyszer csak felvisított és tapsikolni kezdett majd minden átmenet nélkül a nyakamba borult. Megnyugodtam. Tudtam, hogy haragudott rám amikor River megérkezett New Yorkba. De ennek most nyoma sem volt.

- Persze, hogy tetszik Izzy. Gyönyörű az egész ház. – bújtam ki az öleléséből.

- Ugyan Rayn hogy mondhatsz ilyet? Hisz még nem is láttál semmit sem! Na gyere körbevezetlek! - megragadta a kezem majd elkezdett lefelé húznia lépcsőn. Leérve vettem csak észre a lépcső melletti sarokban lévő L alakú hatalmas kanapét.

Izzy bevezetett a duplaajtós helyiségbe, de rögtön megtorpantam az ajtóban. A falak barátságos sárga színe, a meleg kandalló, a padlótól mennyezetig érő hatalmas könyves szekrények, melyek legfelső polcaihoz apró kis létra vezetett mind-mind annyira otthonos volt. De Izzy épp hogy csak bevezetett aztán pár másodperc múlva már rögtön ki is húzott és csak rámutogatott a többi szobára.

- Az ott szembe a konyha és az étkező, mellette a fegyverszoba, és balra pedig a fürdőszoba van. De gyere az emelet a legjobb. – és már ráncigált is magával

Mikor újra felértünk az emeletre megállt egy percig. Ránéztem és mintha pár könnycsepp csillogott volna a szemében. Talán a fényképek felidéztek benne pár fájdalmas emléket. De aztán gyors pislogott egyet és egy hamiskás mosolyt erőltetve magára felém fordult és máris folytatta az idegenvezetést.

- Nos ez a két szoba itt, azoké lesz, akik majd átutazóba jönnek ide. Nincs bennük semmi érdekes, azokat a szobákat nem dekoráltam ki annyira. Aztán mellettük itt a fürdő. De megsúgok valamit. Ezt majd csak a fiúk fogják használni. Nekünk csináltam egy külön fürdőszobát. De ezt majd később, gyere nézzük meg Alec szobáját!

Egy halványbarna színű, egyszerű szoba volt. Egyszemélyes fakeretes ágy, mellette kis éjjeli szekrénnyel, íróasztallal és egy szekrénnyel. Pár festmény is lógott a falakon. Alec szeretett festeni, és tudott is. De még mennyire.

- A szemben lévő szoba a tiéd de előbb az enyémet nézzük meg. – a fürdő melletti szobába mentünk. Ez már sokkal világosabb és aranyosabb szoba volt, mint az előző. Világoszöld tapéta, a szoba közepén egy franciaágy. Az óriási ablak mellett egy gyönyörű csiszoltfa komód állt, telis tele Izzy kiegészítőivel. A sarokban egy óriási tükörasztal, amin máris ott sorakoztak nővérem sminkcuccai. Mellette egy tükrös szekrény. És egy ajtó. Mielőtt még megnézhettem volna, hogy mi van az ajtón túl Izzy ismét megragadott és kihúzott. Értetlen tekintetem láttán felnevetett és mosolyogva hozzátette.

- Előbb megnézzük a szobádat, majd aztán meglátod mi is az. Remélem tetszeni fog. Erre a szobára különösen nagy hangsúlyt fektettem.

Majd végre kinyitotta az Alec szobájával szemben lévő ajtót.

Azt hiszem, ha nem lennék Árnyvadász ott helyben elájultam volna. A falak világos, rikító zöld színűek voltak rajta különböző nagyságú lila korongokkal. Ez a játékos és világos színkombináció tökéletes kontrasztot alkotott a bútorok sötét színével. A bal oldali sarokban rengeteg növény állt és köztük volt kedvenc virágom is, az orchidea. Az északi falnál állt a hatalmas franciaágy és az apró éjjeli szekrények. Az ágy felett hosszú könyvespolc, rajta az összes könyvemmel. Mellette az ablak és a gigantikus méretű szekrény. De aztán elérkeztek szemeim a nyugati sarokra. A szoba zöld színébe egy hosszú repedés volt festve és az egész sarokba oda volt festve Norvégia gyönyörű jeges tája. De nem ez volt az ok, amiért könnyek szúrták a szemem. Abba a sarokba be volt zsúfolva az összes Jettel közös képem és trófeáink. Az összes. Minden szalag, érem, fénykép és minden ami Jetre emlékeztetett ott állt abban a sarokban. Jól emlékszem, hogy egy régi ládába zártam az összes emlékemet róla. Gondolhattam volna. Izzy valahogy megtalálta és onnan vette ki a babakori és a Jetes képeimet. Valamiért nem tudtam rá haragudni. Pedig akartam. Nem volt semmi joga, ahhoz hogy kutasson a cuccaim között. Másrészt viszont örültem neki. Ez az apró kis sarok csakis a norvégiai életem emlékeivel volt tele. Nehezen bár de elszakítottam pillantásom a képekről és tovább jártattam a szoba minden egyes négyzetcentiméterén. A déli falon is ott volt egy ajtó. Próbáltam arra figyelni, de a szemeim mindig visszatértek Jetre. Csak álltam ott megkövülve, könnyektől elhomályosult látásommal és csak bámultam gyönyörű lovam fürkésző pillantását. El akartam rohanni, nagyon messze. Újra el akartam menekülni a múltam elől. De a lábaim felmondták a szolgálatot. Összerogytam a padlóra és csak zokogtam, teljesen megtörve. Majd valahogy négykézláb elkúsztam a sarokba és magamhoz öleltem Jet egyik képét. Összegubózva ringattam magam és próbáltam lenyugodni, de nem ment. Nem érzékeltem semmit. Sem az idő múlását, sem pedig a siető lépéseket, amik egyre csak közeledtek. Majd valaki berontott a szobába. A beáramló levegő ismerős, citromos menta illatát hozta magával. Érzékeny szaglásom és érzékeim azonnal jelezték, hogy nagyon is ismerem ezt az embert. De az információ nem jutott el az agyamig csak amikor már az erős kezek körbeöleltek és már nem én voltam az aki ringatott. Kezemben Jet képével közelebb bújtam Jace meleg testéhez és könnyektől ázott arcomat kulcscsontjának mélyedésébe temetve zokogtam tovább. Gyenge voltam. Tudtam nagyon jól, hogy milyen gyámoltalan vagyok. Jace türelmes várakozása és forró ölelése kezdett lecsillapítani. Elzsibbadt karjaimmal erőt vettem magamon és átöleltem a nyakát, majd feljebb emelve fejem remegő számmal belesuttogtam a fülébe.

- Köszönöm.

Ő nem válaszolt, csak még erősebben ölelt és egy csókot nyomott az arcomra. Egy kis idő múlva elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy kibújjak a védelmező karok közül. Jet képét visszahelyeztem az apró kis polcra és visszafordultam Jace-hez. Ő csak állt és egy halvány mosollyal nyugtázta, hogy rendben leszek. Kiakartam menni a fürdőbe de mielőtt megvalósíthattam volna tervem Jace megragadta a könyököm és a „titkos” ajtó felé vezetett.

- Gondolom Isabelle nem árulta el, hogy mi van mögötte ugye? – még nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy megszólaljak helyette csak egy aprót bólintottam.

- A közös fürdőtök. Nyugodtan menj be. Itt várlak majd.

Csak egy halovány mosolyfélére futotta tőlem de azért elindultam a fürdőbe. Nem néztem, hogy milyen csak a mosdókagylót kerestem és a hideg vizes csapot megnyitva locsoltam magamra a frissítő folyadékot. Megtámaszkodtam a kagylóba és belenéztem a tükörbe. Rettentő siralmas állapotban voltam. Az arcom, ha lehet még fehérebb volt a szokottnál is és a szemem is vörös volt a sok sírástól. Visszavonszoltam magam a szobába. Jace még mindig ugyanott állt. Egyik kezét derekamra téve vezetett le a lépcső felé. Kérdőn ránéztem mire ő sóhajtott egyet és szabad kezével beletúrt szőke tincsei közé.

- Vendégeink érkeztek. Sajnálom kicsim de azt akarják, hogy te is ott legyél. És… Tudod jól, hogy sosem mondanék neked ilyet szándékosan Ray…De most jobb lesz ha összeszeded magad, mert te sem szeretnéd ha az ellenséged ilyen állapotban látna igaz?- egy szót sem értettem az egészből de megbíztam benne ezért készségesen követtem.

Az agyam azonnal kapcsolt és a tömény, fojtó édes illat kiélesítette Nephilim érzékeim. Az összes Cullen és a mondén lány, Bella ott ült a kanapén Izzy és Alec társaságában. A családfő épp egy mondat közepén tartott de, amikor meglátott rögtön elhallgatott és síri csöndben várta a reakcióm. Gyerünk Rayn, csak ki kell valamit nyögnöd!

- Először is szeretnék…szóval szeretnék bocsánatot kérni a délutáni viselkedésemért. Nem volt… ésszerű. Kérlek. Nyugodtan folytassátok a beszélgetést.– hu… csak ki sikerült mondanom. Carlisle arca felengedett és egy megértő mosolyt küldött felém.

Jace bátorítóan megszorította a kézfejem és lehúzott az egyik lépcsőfokra.

Onnantól kezdve egyedül Jace kézfejének tanulmányozásával voltam elfoglalva. Nem is érdekelt, hogy mit beszélnek a vámpírok. Percenként néztem rá Alec karórájára és vártam, hogy mikor mennek már el. Tisztára, mint kisiskolás koromban. Utáltam a különóráimat, amikre Elena és Ryan járatott de mivel nem tudtam sehogy sem érvényesíteni az akaratom muszály volt elviselnem azt a heti 1 órát.

Egy csilingelő nevetésre kaptam fel a fejem. Edward Cullen rajtam nevetett.

Nem tudtam uralkodni magamon, utáltam, ha én voltam a nevetés tárgya. Éreztem, ahogy az erőm kezd egyre kiteljesedni és egy másodperc alatt teljesen lebénította a vérszopót a képességem. Mindenki ijedt pillantással fürkészett, de nem hagytam abba. Aztán olyan dolog történ, amire sosem számítottam.

- Bess, hagyd őket! – Alec megvédte a vámpírokat. Családom többi tagja, ugyanolyan hitetlenkedő tekintettel pillantottak bátyámra. Teljesen ledöbbentem. Alec, aki egész életében gyűlölte a vámpírokat és soha nem volt képes felemelni rám a hangját most mégis megtette. De abbahagytam a fojtogatást. Edward, mint egy fuldokló ember úgy kapott levegő után.

- Ne játszd meg magad vérszopó! Semmi szükséged az oxigénre és különben is. Nem vagyok képes fizikális fájdalmat okozni. Ez csupán mentális. Idióta. – sziszegtem arra az álszent baromra. Majd mielőtt bárki is szólhatott volna, kirohantam a szabad levegőre. Szinte pont abban a pillanatban, amikor kiléptem egy kis furgon állt meg az úton. Mögötte egy lószállítóval. A sofőr kipattant majd intett egyet felém, én pedig elindultam. Azt gondoltam csak útbaigazítást kér. De a férfi nem állt meg, majd leengedte a rámpát.

A vér is megfagyott az ereimben. Teljesen leblokkoltam és próbáltam levegő után kapkodni. Nem, ez nem lehet! Ez csak egy rossz álom ez nem lehet a valóság, ő meghalt!

De nem. Ez tényleg megtörténik velem. A hatalmas csődör őrült módjára prüszkölt és mellső lábaival a földet kaparta. Jet pontos hasonmása ott állt velem szemben és állhatatos tekintetével engem pásztázott. Majd egy hirtelen mozdulattal kiszakította magát a férfi kezei közül és dübörgő lépteivel elindult irányomba.