21. fejezet - The End

Hát ez is elérkezett....Az utolsó fejezet
A 2. képen Romera Ghastley
Tudom, hogy a fejezetben vannak olyan részek, amiket esetleg nem értetek, de ígérem, minden ki fog derülni...
Nos...Ajánlott zene: Snow Patrol - Set The Fire to The Third Bar
arra kérek mindenkit, aki eddig még nem írt komit, hogy most tegye meg...Nagyon sokat jelentene nekem...Kérlek szépen titeket...
Jó olvasást!! Ja és valószínűleg holnap fel fogom tenni a Lost Game-es oldalra az 1. fejezetet...http://lostgamebyrayn.blogspot.com/

Rayn szemszöge

- Öhm, oké. Rendben, Izzy menj és szólj a többieknek, Rivernek is. Én segítek Raynnek összepakolni. – Katya megőrizte hidegvérét, és nyugodt hangon szólt oda nővéremnek.

- Rendben, 10 perc múlva találkozzunk a bejárat előtt. – szólt még vissza az ajtóból Izzy, majd szélsebesen kiviharzott.

- Gyere Rayne, menjünk. – Katya megragadta a könyököm és erősen tartva visszakísért a szobámig. Az ember nem is hinné, mennyi erő van ebben a gyengének tűnő lánykában.

Jace már nyakig a szekrényben kotorászott a cuccai közt. Az ajtó nyikorgására, azonban megfordult és már szólásra nyitotta a száját, de Katya lecsittegte, és bevonszolt maga után a fürdőbe.

- Nézd, Rayne. A Volturi nagyon erős. De tényleg. Én megértem, ha a baba miatt most itt maradsz…

- Mi? Dehogy is Katya, megyek veletek. És különben is. Ne felejtsd el, hogy rajtad kívül senki sem tud róla – mutattam a pocakomra.

- Rendben, bízom a döntéseidben, de előre szólok, ne érjen majd meglepetésként, de én leszek a keresztanyja. – végre megjelent az arcán az ismerős mosoly.

- Oké – nevettem fel, de aztán Jace benyitott

- Gyertek, már indulunk.

Még egy másodpercre rápillantottam a tükörre és lefagytam. Az arcom ugyanolyan volt, mint mindig. Hófehér bőr, kiálló járomcsont, hatalmas szemek, egyenes orr… Viszont az előbb nem képzelődtem. A hasam – bár nem értem, hogy lehetséges ez – tényleg nagyobb volt. Ó, a fenébe, fel kell vennem valami bő pulcsit, ami elrejti.

**

Hát itt vagyunk. Újra Forks. Eszméletlen szar érzés.

Csak ülni a kocsiban és arra gondolni, hogy milyen utálkozó pillantásokkal fognak majd jutalmazni.

De hál’ az égnek először a kúriába megyünk vissza. Emiatt viszont boldog vagyok. Végre újra láthatom Sapphire-t és találkozok Katya bátyjával is.

A kocsi leparkolt az ismerős kavicsos úton, és alig 10 méterre tőlünk ott állt egy szőke srác, mellette Sapphire legelészett teljes nyugalomban.

- Sapphire! – nem bírtam magammal, kirontottam a kocsiból és, ahogy a hangomra felemelte gyönyörű fejét, és füleit hegyezve rám bámult, hatalmas energialöket áradt szét egész testemben és már rohantam is hozzá.

Átöleltem vaskos nyakát, és arcomat sörényébe temetve lélegeztem be az imádott lószagot. De aztán Katya megkocogtatta a vállam és a szőke srác felé intett, aki cseppet sem szégyenlősen, kaján vigyorral az arcán bámult engem.

- Rayne, szeretnélek bemutatni a bátyámnak. Aleks – Rayn, Rayn – Aleks. – mutatott ránk. Így közelről vált igencsak feltűnővé, hogy mennyire hasonlítanak. Bár Aleks haja pár fokkal világosabb szőke volt, mint Katyáé, de a szögletes arc, a szemük nagyon is hasonlított.

- Áhh, végre személyesen is megismerhetem eme gyönyörű paripa, szintén gyönyörű gazdáját. Kézcsókom, hölgyem! – parádésan meghajolt előttem, és kajánul vigyorogva megcsókolta a kézfejem. Nem bírtam ki nevetés nélkül. Sőt, még a hasamban a baba is mocorogni kezdett.

- Figyi, csajok, nem akarom elrontani a pillanatot, de mennünk kell Cullenékhez. – szólt közbe Alec

- Rendben, tőlem mehetünk.

**

Kopp-kopp. Nem értem miért kell kopogni a vámpíroknál…

Néma csend, suhanó léptek, az ajtó nyílik, és egy gyönyörű, kedves arc néz a szemembe.

- Annyira örülök, hogy itt vagytok kicsikéim. – Esme a szuszt is kiszorította belőlem, olyan hévvel ölelt magához. Nem érdekelt az émelyítő édes illat, ami áradt belőle, visszaöleltem és a fülébe suttogtam úgy, hogy Jace-ék ne hallják.

- Hiányoztatok! – Esme nem szólt semmit, csak újra rám mosolygott és láttam rajta, hogy sír. A maga vámpír módján.

- Gyertek be! – kitárta az ajtót és előre engedett minket. Már tudtuk az utat. A nappaliban ott ült minden Cullen és Bella, és legnagyobb meglepetésemre a falka is.

Tekintetemmel akaratlanul is Jacob után kémleltem, de nem volt köztük. Sam viszont észrevette a tekintetem és egy győzelemittas mosolyt villantott felém. Elfintorodtam, és a vámpírok felé fordultam.

Egyáltalán nem erre számítottam. Nem néztek rám/ránk utálkozva, sőt. Mindannyian, még Rosalie is, mosolyogva figyeltek minket.

Egymást követve, mindannyian megöleltek minket. Kivéve Alice. Értetlenül meredtem rá, ő viszont csak vigyorgott és a konyha felé intett, majd eltűnt. Követtem.

Természetesen ő már ott állt az asztalnál és, még épp volt időm becsukni az ajtót, Alice már a nyakamba csimpaszkodott és valamit motyogott.

- Mi van veled Alice? – kérdeztem homlokráncolva

- Jajj, Rayne, én annyira örülök! Tudom, nem szép ilyet mondani, akkor, amikor a Volturi közeleg, de akkor is. Annyira, de annyira örülök a kicsinek.

- Mi??

- Ugyan már Rayn, előbb tudtam a babáról, mint te. És lány lesz. Érted, ezt Rayne, kislányod lesz! – Alice tapsikolt és a tengelye körül forgott. Megfogtam a vállát és próbáltam egy helyben tartani, ami szinte lehetetlen volt.

- Alice. Tudom, hogy kislány lesz. Ne kérdezd honnan, de tudom. Érzem. – mondtam, közben tenyeremet a pocakomra csúsztattam és eddig még sosem érzett gyengédséggel a pici is, mintha odaérintette volna valamilyét. Alice már épp megszólalt volna, de Jasper benyitott és kihívott minket.

- Ezer köszönet Jazz! Majd valahogy meghálálom – suttogtam neki, miközben elhaladtam mellette. Ő csak rám mosolygott és előre ment a nappali közepén lévő asztalhoz, ahol már ott ült Sam és Carlisle

**

Izzy szemszöge

Minden olyan gyorsan történt. Épp csak ide értünk és a húgommal máris a stratégiát tervelték a vámpírok.

- Izé, mi lenne, ha valaki elmondaná, hogy tulajdonképpen mi is történt? – szólaltam meg végre. Azért az mégis csak ciki, hogy azt sem tudom, most mi van.

- Oh, elnézést Isabelle. Szóval a Volturi most mérges. Mert Bella még nem vámpír. Lényegében ennyi, viszont, gondolom, azt tudjátok, hogy a Volturi szeret csak úgy civakodni. Nos, részben ezért is jönnek. Röviden ennyi. – Carlisle vállat vont a végén, de láttam rajta, hogy azért egy kicsit, ő is fél.

Majd visszafordult és tovább folytatták a megbeszélést Raynnel és Jasperrel. A húgom nagyon jó stratéga volt. És büszke is voltam rá ezért.

- Rayn, kérdezhetek valamit? – szólalt meg Bella, ha jól emlékszem most először.

- Persze Bella. – szólt vissza húgom, anélkül, hogy felemelte volna a fejét a jegyzetekről, amiket írkáltak.

- Az utóbbi pár napban az Árnyvadászokról gondolkoztam. És lenne ezzel kapcsolatban egy kérdésem. Valószínűleg ez az utolsó esélyem arra, hogy feltegyem. – komorult el a végére. Erre már Rayn is felnézett.

- Nem hiszem, hogy ez az utolsó esély. A Volturi nem ér velünk szemben egy kis lófingot sem. Nyugodj meg Bella! Minden rendben lesz, higgy nekem! – mosolyodott el kedvesen

- Rendben, hiszek neked. Szóval… Találtam pár könyvet, ami a ti eredetetekről szól. És furcsa mód, nagyon gyakran emlegetik a Ghastley családnevet. Miért ilyen fontos a családod?

- Nos Bella. Ha ennyit olvastál rólunk, akkor gondolom tudod, hogy keletkeztünk. Raziel angyal a vérét vegyítette emberek vérével és azt itatta meg pár emberrel, és aztán ezek az emberek és a leszármazottaik lettek Nephilimek. Nos, ezeket az embereket úgy is emlegeti a történelmünk, hogy az alapító családok. Összesen 7 ilyen volt. 6 férfi, és csupán egyetlen nő. Szerintem elképesztő, hogy az akkori időben csak 7 ember vállalta, hogy iszik ebből a vérből. Mert ugyebár, ha a testük nem reagált volna jól a vérre, meghaltak volna. De szerencsére egyikük sem halt meg. Na mindegy szóval, ezt a nőt úgy hívták, hogy Romera Ghastley. A legbátrabb nő volt az egész világon, és az egyik legjobb harcos. Az egyetlen női Árnyvadász. Szóval, ezért olyan nagy név nálunk a Ghastley. – fejezte be Rayn, és csak akkor vette észre, hogy idő közben mindenki őt figyelte. A húgom remekül mesélt, ez tény…

- És miért csak R betűvel kezdődik a keresztnevetek? – elsőként Carlisle ocsúdott fel, és tette fel kérdést, amire mi, mármint a Nephilimek már rég tudtuk a választ.

- Ezt a „törvényt” is Romera alkotta. Kimondta, hogy a tiszta vérű Ghastley-ket úgy kell megkülönböztetni, hogy mindig két keresztnevünk legyen. Az első R betűvel kezdődjön, a második teljesen mindegy. És ez még manapság is így van.

- Szóval ez a Romera azt akarta, hogy minél több tisztavérű Ghastley legyen? – Carlise teljesen előredőlt a székében és még egy jegyzetfüzetet is elővett, hogy jegyzeteljen…

- Romera azt akarta, hogy a Ghastley család legyen a legjobb Árnyvadász család. És…ez így is van… - vigyorodott el Rayn

- Ohh értem – nevetett fel Carlisle. Ahhoz képest, hogy most épp egy csatára készülünk nagyon jó hangulat volt a Cullen villában.

- Romera még Raziel angyallal is lefeküdt. – szólt közbe Jace, mire mindenki dőlt a nevetéstől

- Ez csak egy hülye monda Jace. Nem is igaz! – rivallt rá Rayn, de még neki is felfelé kunkorodott a szája.

**

Már nem is tudom, min tört ki a vita, de egy biztos. Soha életemben nem láttam még Raynt és Jace-t ennyire veszekedni. Talán valami köze volt Jace Romerás beszólásához.

Bár tény, hogy Rayn is benne volt eléggé a vitában, de Jace tudhatta volna, hogy a húgom mennyire tiszteletben tartja a Ghastley-k örökségét.

A lényeg, hogy Jace nagyon felkapta a vizet, és elviharzott, hogy kiszellőztesse a fejét. De azért még ennyit odabökött Raynnek:

- 1 óra múlva visszajövök, remélem addigra lenyugodsz.

Természetesen a húgom pártján álltam, mint mindig, de most Jace után mentem Alec-kel és Riverékkel. Egyikük sem akarta, hogy valami hülyeséget csináljon az az idióta.

Az egyik sziklánál találtunk rá Jace-re. Lenyugtattuk, és rábeszéltük, hogy jöjjön velünk vissza Cullenékhez. És akkor… akkor megláttuk, azt a hatalmas lángot, ami az égbe magaslott. Cullenél háza közelében volt.

Rögtön elindultunk, hogy megnézzük, mégis mi volt ez az egész.

Egy réten voltunk.

Nagy, tágas rét volt. Óriási fák vetté körül. A fákon, pedig… A fákat fekete jég borította…

Azonnal Rayn-re gondoltam. Ó, Istenem ne!!!

A rét közepén egy hatalmas máglya lobogott. Vörös lángnyelvek csaptak fel az égre, és mintha az is gyászba öltözött volna, elsötétült, és az egész réten terjengett egy szag, amit már jól ismertünk… A halál szaga…

A tűzben még felfedezhetőek voltak az emberi testek…

Jace a máglya mellett térdelt és üvöltött… Valamit tartott a kezében…

A lábaimra, mintha ólmos súlyt raktak volna, közelebb vonszoltam magam Jace-hez, és megnéztem, amit tartott a kezében.

Rayn rubin nyaklánca volt az… az, aminek a párja nálam volt…

Meghalt, meghalt, meghalt, meghalt… - csak ezt ismételgettem magamban, miközben görcsösen ringattam magam a porban, a tűz mellett, amiben… amiben a húgom teste porladt el…

Egész éjszaka ott gyászoltunk a tűznél, de reggel… River tért először észhez, és valamit mondott Katyának, de nem értettem… Üveges szemekkel meredtem a hamuba, ami maradt a húgomból…

Katya közelebb lépett a hamuhoz, és kezébe vett belőle egy keveset. Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy hagyja ott, ahol van. Ne nyúljon hozzá. De nem volt erőm… Semmihez…

Aztán Katya megszólalt, és akkor, bennem meghalt valami… valami, amit csakis az ikertestvérem tudott egyben tartani…

- Köztük volt… - suttogta maga elé Katya, aztán kinyitotta öklét, és a szél kifújta ujjai közül a hamut, és csak lebegett a levegőben, aztán eltűnt… Ahogy a testvérem is… Örökre…