18. fejezet - A Tündérek Birodalma

A képen a Tündérek Királynője csak nem szőke hajjal képzeljétek el, hanem vörössel.
Nincs most ajánlott zene...
Jó olvasást és léccccilécccci dobjatok meg pár komival. Ha jó, ha nem csak írjatok!!!!!
Léccccciii

Rayner szemszöge

Mind a négyen teljesen átfagyva és csurom vizesen értünk földet a puha talajra. A föld alatt voltunk. Pontosabban a föld mélyébe vájt óriási alagútrendszer bejáratánál. Az alagút falán sűrű gyökérzet volt, amit már évszázadok óta moha tarkított.

- És most mi lesz? – kérdeztem vacogva. Mindenki csak állt és várt valamire. De hogy mire arról fogalmam sem volt.

- Várnunk kell, amíg egy tündér ide nem jön és beenged minket. – válaszolt csendben Alec

- És mégis honnan fogják tudni, hogy itt vagyunk?

- A tündérek mindenről tudnak, ami a fenségterületükön történik. És meg ne kérdezd honnan, tudom, hogy kíváncsi vagy, de ezt én sem tudom. Senki sem tudja. – egy halvány mosoly erejéig hátranézett, de a siető léptek hallatán rögtön visszafordult. A tündérek egy tökéletes mintapéldánya ballagott felénk arcát magasan feltartva. Göndör, fekte haja a lapockáit verdeste, gyönyörű hártyás szárnyai a zöld különböző árnyalataiban tündököltek, jáde szeme unottságot tükrözött. Illedelmesen köszöntött minket, de látszott rajta mennyire utálja az Árnyvadászokat. Majd végre tovább mehettünk a tündérrel – Liana-val – az élünkön. Lassan elindultunk az ösvényen és az alagút végén lévő kusza indafüggönyt félretolva beléptünk egy másik alagútba, melynek falai kövekkel voltak kirakva és egy döngöltagyag padlójú, széles terembe vezetett. Egyik felében indák és tarka virágok által tetőtől talpig benőtt magas kőoszlopok álltak, közéjük vékony, égszínkék szövetet feszítettek ki. A hangokból ítélve a tündérek mulattak a vászon mögött. Egy részen az anyagot felhajtották és be lehetett látni. Undorító, karmos, csontokban végződő kezű tündérek táncoltak mindenhol. Egyikük pont szembe volt velem. Bársony inge ki volt gombolva, mely alól szörnyű csontváz kandikált ki. Nem volt hús a mellkasán, csak a rothadó csontváz.

Hányingerem lett ettől a borzalmas látványtól, de Liana észrevéve elködösült tekintetem visszarántotta a függönyt, így eltakarván a tündéreket. Magamban hálát adtam Raziel angyalnak, amiért megkímélt a további „élményektől”.

Aztán a terem másik végébe fordítottam tekintetem. Egy hatalmas ágyon ott feküdt a Tündérek Királynője. Gyönyörű, hatalmas hajkoronája úgy ragyogott, mint a rubinnyakláncom. Körülötte apró, kis tündék sürgölődtek és lesték minden kívánságát. Viszont apámat sehol sem láttam.

- Áh, a Nephilim gyermekek! Gyertek közelebb picikéim! – hangja negédes volt, mint a megcsömörlött méz. De azért mindannyian közelebb mentünk hozzá. Jace előre ment és térdre hajlott előtte.

- Királynő, maga cseppet sem vesztett bájából az évek alatt! – ez volt a tervünk. Behízelegjük magunkat a Királynőnél és… És visszaszerezzük Rileyt.

- Ohh, Jonathan Wayland! Te sem változtál semmit sem! Talán csak még helyesebb lettél. – a vörös szépség száját eltakarva kuncogott

- De ha megbocsátasz, kicsi Jonathan szeretnék beszélni Raynerrel és Isabelle-el. Hatszemközt. – a Királynő tekintete most komolyra váltott és ránk mutatott, majd mutatóujját begörbítve hívott magához.

- Nem szeretnénk magukra hagyni a lányokat, felség!

- Szeretnéd, hogy a barátnőd visszakapja az apját vagy sem? – a királynő tekintete haragosan villant Jace-re, de egy másodperc múlva újra elővette negédes mosolyát és kacagott egyet, csak úgy magába.

Jace még egy utolsó, féltő pillantást vetett ránk és nyomában Alec-kel kimentek egy másik alagútba.

- Nos, kedveseim beszélgessünk! Gyertek közelebb! Meséljetek egy kicsit magatokról!

- Mégis mit akar maga? – kérdeztem marón, összeráncolt homlokkal.

- Hm, te mit akarsz kicsikém? – a mosoly nem fagyott le arcáról, sőt, még nagyobb lett

- Azt akarom, hogy engedje szabadon az apámat!

- Oh, drágám annak bizony ára van! – szúrós tekintete egyszerűen nem hagyta, hogy másfele nézzek.

- Mégis milyen ára?

- Jajj Rayner nem kell mindenen felkapni a vizet. Gyertek, üljetek le, egyetek, igyatok és beszélgessünk, csupán ennyit kérek. Ez talán olyan nagy kérés? Hmm? – kedvem támadt eltörni ennek a némbernek a nyakát. Persze még hogy beszélgetni akar. A tündérek soha nem érek be semmi kevéssel. Valami kell neki.

- Rendben, beszélgessünk! És utána elengedi az apám? – kérdeztem

- Hát persze Rayner, persze, hogy elengedem az apád.

- Mit akar tudni? – végre Izzy is megszólalt.

- Ohh, kedves Isabelle csak szeretném megismerni a világ legjobb Árnyvadászait. Olyan érdekes a jövőtök.

- Hogy érti ezt? – Izzy félredöntött fejjel hallgatta a királynőt.

- Úgy értem, drágám, hogy például te, Isabelle! El fogod árulni a húgod, és cserbenhagyod majd. Eléggé hamar.

- Mi??Én sosem hagynám cserben Raynt! – Izzy már majdnem üvöltözött de sikerült visszafognia magát.

- És velem mi van? Velem mi fog történni a közeljövőben? – hangom higgadt maradt, már amennyire szabályozni tudtam ebben a helyzetben

- Rayner, Rayner, Rayner… Őseid, kik miatt ennyire különleges vagy üldözni fognak. A Nephilimek árulója leszel. Mindent, amit a neveddel szereztél elvesztel, és egy senki leszel. Elhagyod családod és teljesen kifordulsz magadból. Nos, és lássuk csak még ott van ez a Jacob gyerek is… - sejtelmesen elhallgatott és mondata végén egy óriásit kacagott.

- Maga hazudik! Amit mondott, abból semmi sem igaz. Mondja meg, hogy hol van az apám és mi távozunk! Mégis mire volt ez jó, hogy elrabolta Rileyt?

- Mint már mondtam, csak meg akartalak titeket ismerni. És pont kapóra jött, hogy ott volt Riley. Tudtam, hogy el fogsz érte jönni. És ha már te jössz, jön veled a klánod is. Tudod, eléggé ritkán látogatnak meg a Nephilimek. Valamiért nem kedvelnek. – mondandója végén elgondolkozott egy kicsit, de aztán újra felöltötte mesterien mű mosolyát és egy üregre mutatott a terem falában.

- Ott van apád, hozzátok ki és mehettek is. Persze csak ha nem akartok itt vendégeskedni.

- Köszönjük egy életre elég volt ez a mostani alkalom is. – Izzy gúnyos hangjára egy pillanatra lefagyott a vigyor a királynő arcáról, de aztán újból felnevetett és el hessegetett minket.

Kapva-kapva az alkalmon előresiettünk és az üreg legvégében tényleg ott kuporgott összekötözött kézzel Riley. Azonnal leszedtem róla a kötelet, miközben Izzy csak állt a hátam mögött és bámult ki a fejéből.

Nem volt időnk mással foglalkozni, megragadtam nővérem csukóját és egyik kezemmel azt tartva, másikkal Rileyt fogva elindultunk a kijárat felé. Jace és Alec már ott vártak minket, de szerencsére nem kérdeztek semmit sem. Csak jöttek utánunk és a tónál készségesen segítettek Rileyt cipelni. Nem volt jó állapotban apám, ezért rögtön Ottawába vittük a házába.

Út közben végig azon kattogott az agyam, amit a Királynő mondott, és amit még Jace mondott a tündérekről.

A tündék képtelenek hazudni, ez az egyetlen gyengéjük…

Red Riding Hood

Gyerekek!!!!!
Ezt alig hiszem el...
Az előbb böngésztem pár oldalt és mit találtam??Na mit???
EZT!!!
Catherine Hardwick rendezi a címe Red Riding Hood vagyis Piroska és a Farkas
Amanda Seyfried és Shiloh Fernandez a két főszereplő és a történet vérfarkasos...
És ez a Shiloh....hmmmm...rohadt jól néz kiii
Katt ide az előzetesért
Szerintem nagyon jó film lesz...De csak 2011 márciusában fog megjelenni de akkoris..Áhhh már nagyon várom:D

17. fejezet - Készülődés

Sziasztok!
Hát itt a fejezet..
Ez még csak amolyan átvezető rész, a dolgok majd a következő részben indulnak be.
Ajánlott zene: Skillet-Would It Matter
Tudjátok tegnap egész nap a Skillet-et hallgattam...És annyira de annyira jók a szövegek, hogy az valami hihetetlen. De most komolyan...És még egy ajánlás Skillet-Whisper In The Dark
Remélem tetszeni fog a fejezet.
Jó olvasást!

Rayner szemszöge

- Mi? Hodge mégis hogy érted ezt? – nem értettem. Az én apám, bajban? Az lehetetlen. Hodge sóhajtott egy mélyet, és őszinte, szürke szemébe aggodalom ült ki.

- Riley csak meg akart engem látogatni. De az Intézetben összetalálkozott Maryse-szel. Eléggé összevesztek, aztán jött Robert és a dolgok még jobban elfajultak. Majd apád se szó se beszéd, kiviharzott és a többit már egy vérfarkas mesélte el. Elment az egyik vérfarkas bárba, a Vérvörös Holdba és leitta magát. De közben a bár előtt történt egy baleset. Egy tapasztalatlan vámpír megölt egy féjt. A tündérek azonnal kiérkeztek és nagy patáliát rendeztek. Aztán meglátták apád. Látták, hogy Árnyvadász és nem csinál semmit sem. Apád elkezdett velük üvöltözni és olyan dolgokat vágott a tündérekhez, amiket ők sértésnek vettek. Majd… becsalták az egyik sikátorba Rileyt és leütötték. Nem tudtuk hol van, de tegnap érkezett egy levél a Tündérek Birodalmából. Rileyt elhurcolták a Birodalomba. Azt akarják, hogy te és Izzy menjetek érte. Másnak nem hajlandóak kiadni. – ez sok volt nekem. Mégis mit akarhatnak a tündérek tőlünk? Találkoztam már pár féjjel, de azóta sem szimpatizálok velük. A tündérek félig démon, félig angyali teremtések. Örökölték az angyalok szépségét és báját, viszont sunyik és ravaszok. Mindig megkapják, amit akarnak. Viszont mindig igazat mondanak. Bár ők eléggé sajátosan értelmezik az igazságot. Több 100 évig élnek és ezalatt az idő alatt, annyi ravaszság ragad rájuk, hogy még az Árnyvadászok is ha tehetik, nem húznak velük ujjat.

- De miért pont mi? Miért nem jó nekik ha mondjuk te vagy egy másik Nephilim megy el apámért? – kérdeztem

- Rayner Elisabeth Ghastley és Isabelle Lightwood. A nevetek mindent elárul rólatok. Te, kicsi Bessie, egy olyan Nephilim vagy amilyennel még én sem találkoztam sosem. Nem csak hogy kiváló harcos és vadász vagy, de mindamellett bájos is. A tündérek erre nagyon vevők. És te Izzy, Raynnel együtt olyan párost alkottok, amelyet senki sem tud legyőzni. Hisz parabataik vagytok. Ez a különleges kapcsolat, amely bensőségesebb, mint a testvérség köt össze titeket. És még ikrek is vagytok. Ha mást nem is, a tündérek valószínűleg csak társalogni szeretnének veletek. – elgondolkoztam ezen egy kicsit. Nem hiszem, hogy a tündérek csak beszélgetni akarnak velünk. De nem szállok szembe Hodge véleményével. Hátrafordultam nővéremhez, aki a lépcsőfordulóban állt, kezében a kék perzsával. Maga elé meredve bámult a semmibe, de megérezve tekintetem rám nézett. Nem kellettek szavak, hogy megértsük egymást. Egy aprót bólintott és mellém lépett. Szinte egyszerre fordultunk Hodge felé és kérdeztük meg:

- Mikor indulunk?

- Legjobb lenne még ma este, hogy holnapra odaérjünk. És Jace. Sem te, sem pedig Alec nem jöhet velünk. Csak a lányok mennek. Értve vagyok? – bár maga a mondat kérdés volt, egyértelműen parancsolóan hangzott Hodge szájából. Ránéztem Jace-re és láttam, ahogy elfelhősödik a tekintete, az erek kidagadna a nyakán. Még mielőtt megindult volna, gyors odasiettem mellé és a tenyeremet gyorsan emelkedő mellkasára fektettem, megálljt parancsolva.

- Jace. Kérlek. – próbáltam rá hatni, de még mindig olyan ádáz tekintettel szugerálta Hodge-ot.

- Ugyan Bess, hagyd csak. Inkább menjetek fel és pakoljatok össze.

Nagyon nem akartam Jace-t ott hagyni, ebben az állapotban de muszály volt. Hodge-nak igaza van. Izzy-vel felmentünk a szobánkba és egy kisebb táskába bepakoltuk a legfontosabb dolgainkat. Úgyis az Intézetben fogunk aludni, ott meg van minden. Gyorsan átöltöztem. Egy szűk fekete bőrnadrágot vettem fel, hozzá egy testhez simuló fekete garbót és egy, szintén fekete dzsekit. Furcsa, az Árnyvadászok kedvenc színe a fekete, és nem gyakran látni őket szivárványszínű, bolyhos pulóverekben. Jobban szeretjük az egyszerű, szűk szabású cuccokat.

Vállamra dobtam a táskát és becsuktam magam mögött a szobám ajtaját. Izzy már kész volt.

- Nem lesz semmi baj sem húgi! Jace boldogulni fog. Csak egy napra megyünk el. Ha minden jól megy holnap este már itthon is leszünk. – az a ha eléggé megbélyegezte a hangulatomat. Féltem attól, hogy valami nem úgy sül el, ahogy kellene. És Jace-t is féltettem. Isabelle átdobta karját a vállamon és arcát az enyémhez szorította. Majd egy puszit nyomott bal járomcsontomra.

Hirtelen tömény, édes illat csapta meg orrunkat. Egyszerre fordultunk egymáshoz és lépteinket felgyorsítva mentünk le a földszintre, ahol Cullenék és a farkasok álltak emberi alakban. Az összes indiánt felismertem a szemük alapján. Ott volt köztük Jacob is. Ez nagyon nem lesz jó.

- Hello! – Izzy-vel egyszerre köszöntünk Cullenéknek és Bellának, aki egy kedves mosolyt küldött felém.

- Szervusztok! Mentek valahová? – köszönt Carlisle és aranyszín tekintete őszinte kíváncsiságot tükrözött.

- Öhm, igen. Isabelle-el visszautazunk New Yorkba…pontosan meddig is maradunk Hodge? – fordultam ősz, tanítómesterünkhöz, aki eléggé ellenségesen vizslatta a falkát.

- Mint ahogy azt Izzy is mondta, ha minden jól megy és nem ölnek meg benneteket talán már holnapra itt is lesztek. Ha nem, hát akkor meg otthagyjátok a fogatokat. – soha sem hallottam még így beszélni Hodge-ot velünk szemben.

- Hodge, mi a baj? – értetlenkedett Izzy.

- Hogy mi a baj? Rayn, mikor szándékoztál elmondani, hogy beléd vésődött egy farkas? – haragja most már csakis rám irányult

- Nem volt még időm beszámolni, arról, hogy mi történt velünk. És különben is, ez nem valami hej de nagy dolog. Sőt. – vállat vontam és utolsó két mondatomat Jacob szemébe nézve mondtam ki. Láttam a fájdalmat, ami kiült az arcára, de nem érdekelt.

- Nem értem. A bevésődés egy olyan hatalmas ajándék, amit még senki sem utasított vissza. Hogy vagy képes végig nézni azt, ahogy az igazi lelki társad szenved? – szólalt meg az egyik farkas. Azt hiszem Sam, az alfa.

- Rayn Árnyvadász. – szólalt meg Alec kioktató hangon, mintha ezzel mindent megmagyarázna. Tulajdonképpen számunkra egyértelmű volt, hogy ha egy ellenség belénk vésődik mi ezt nem tudjuk viszonozni. Ez egyszerűen fizikai képtelenség. De ezt a farkasok nem értették, ez látszott is üres tekintetükön, ahogy próbálták megfejteni a „rejtvényt”.

- Várj Alec! Samnek? Ugye Sam vagy? Oké, szóval Samnek igaza van. – mindenki ledermedt én viszont játékosan kacarászva odasomfordáltam Jace-hez, és mint egy macska, olyan szorosan bújtam hozzá, majd egy röpke csók után borostyán szemébe néztem, de közbe Hodge-hoz intéztem szavaimat.

- Jace velünk jön. Nem fogom egyedül itthon hagyni. És Alec is jön. Szükségünk van rá is. – ellentmondást nem tűrő hangom hallatán először néma csend volt, aztán Hodge, immár a megszokott nyugodt hangon beszélve vállon veregetett.

- Hát persze, hogy veletek mennek. De mivel muszály legalább egy Árnyvadásznak itt maradnia, én nem megyek veletek. Úgyis szívesen elbeszélgetnék Carlisle-lal. Képzeld Rayne, apád és Carlisle ismerték egymást. Ő volt az az orvos, aki tudatta Riley-val, hogy nem haltál meg, még babakorotokban.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Apám sosem mesélte, hogy barátkozott vámpírokkal. – még mindig Jace-t ölelve, mosolyogva fordultam Carlisle-hoz.

- Tulajdonképpen, amikor megláttalak már tudtam, hogy te vagy az. Sokáig emlékezett rád a kórház. – soha sem hittem volna, de megszerettem egy vámpírt. Mit vámpírt? Egy egész családot. Mert igenis, nagyon megkedveltem Cullenéket. Még mindig mosolyogva jeleztem Jace-nek, hogy induljunk.

- Oké, nos hát akkor mi megyünk is. Jajj, pedig már kezdtem élvezni, hogy nem kell dolgoznunk. – sóhajtott egyet Jace színpadiasan.

- Hééé! Ez a dolgunk. És most Riley-ról is szó van. – csaptam egyet a vállára. Tulajdonképpen már kezdtem egy kicsit megnyugodni. Ha Jace és Alec is velünk jön, nem lesz semmi baj. Ők majd vigyáznak ránk. Mindig ez volt a felállás. Én, Izzy és Jace harcoltunk Alec pedig vigyázott mindannyiunkra. Nem hagyta, hogy hülyeséget csináljunk és, hogy elszálljunk magunktól. Egy igazi bátyus.

- Riley? Mi történt vele? – kérdezte Carlisle. Testvéreimmel és Jace-szel együtt egyszerre néztünk Hodge-re, egy néma engedélyt kérve, had mondjuk el neki. Ő pedig bólintott.

- Apámat fogságban tartják a féjek. Azért megyünk, mert beszélni szeretnének velem és a nővéremmel.

- Ez szörnyű. De gondolom már eléggé ki vagytok képezve erre. Nem is tartunk fel titeket, nyugodtan menjetek. Remélem hamar visszajöttök és beszámoltok. Sziasztok!

Miután Izzyvel egy-egy puszit adtunk Hodge arcára elindultunk az ajtó felé. Útközben azonban Jacob megfogta a karom és megállásra késztetett. Aztán egy hófehér, sebes kéz taszította el. Jace és Jacob némán, gyilkos tekintettel meredtek egymásra.

- Ha még egyszer hozzá mersz érni, nem érdekel a Fegyverszünet és a szerződés az Alvilágiakkal, szétcincállak és a tűzre doblak te büdös dög! – Jace hangja éles volt és szavai át voltak itatva undorral és megvetéssel.

- Gyere Jace, menjünk! – szólt rá Izzy és a pólóját rángatva húzta maga után.

­

***

Visszajönni New Yorkba, annyira hihetetlen jó érzés volt. Imádtam ezt a várost. De nem volt sok időnk bámészkodni, az idő sürgetett.

A Teknős-tó partját, ahova mentünk, sűrű moha fedte. A hó itt már kezdett olvadozni és a tó is felolvadt már.

A tó fölött egy takaros faházikó volt cölöpökre építve.

- Oké, akkor készen álltok? – Jace hátrafordult Izzyhez és Alechez, majd lenézett rám és még egy utolsó csókot nyomott ajkamra.

- Rendben akkor megyünk? – Alec megnyugtató basszusa most egy kicsit megremegett de összeszedte magát és jött mögöttünk.

Jace ment elől, szorosan mögötte én és Izzy, a sort pedig Alec zárta.

A hold tükörképe a vízen tükröződött és természetellenesen mindig előttünk volt. Mindig, akármilyen helyzetben álltunk.

Aztán belegázoltunk a tó jéghideg vizébe. Még szerencse, hogy vastag cuccokat vettem fel.

Mielőtt még Jace a Hold tükörképébe ért volna hátrafordult és egy bíztató mosolyt küldött felénk.

- Odalent várlak titeket.

Majd háttal belépett a Hold tükörképébe és az elnyelte Őt. Eltűnt. És utána én következtem.

A víz még jegesebb volt a tükörképnél, aztán már csak azt éreztem, hogy zuhanok. Majd két erős kéz nyalábolt körbe.

16. fejezet - Rage

Itt van a feji...Hát most nemtudok mit hozzáfűzni...Álmos vagyok..Ja és a képen a mi Chruch-ünk...Imádni való cica..
Na és akkor most nincs ajánlott zene..Egész végig a Skillet-The Last Night-ot hallgattam de hát...annak teljesne más mondanivalója van mint a fejinek szval..Csak azt hallgattam mert szeretem azt a számot..
Jó olvasást, és KOMIKAT!!!!
LÉGYSZIII!!!

Rayner szemszöge

Szörnyű álmaim voltak. Lázálmok. Csak a nagy sötétség és a fullasztó meleg vett körül. Árnyvadász lényem folyton ki akart törni az agyam hátsó, elzárt részéből és harcolni akart. Nem értettem miért. Néha felnyögtem az idegesítő forróság miatt, és ilyenkor hatalmas, szintén forró kezek simítottak végig homlokomon. Ettől még idegesebb lettem. Nem ismertem ezeket a kezeket. Fel akartam ébredni és rájönni ki ez az ismeretlen, akinek van képe bepofátlankodni a szobámba. De nem ment. Kótyagos volt a fejem és teljesen nyomott hangulatban voltam. Tudtam, hogy ez apám egyik receptje alapján készült altató, gyógynövényes tea. Mindig ezt váltotta ki belőlem. De ezt Jace tudta. Miért hagyta, hogy ezt adják be nekem? Hol van Ő? Miért nem Ő van itt mellettem? Valami baja esett? Valaki megtámadta? Miért ment el?

Gyorsított üzemmódba kapcsoltam az agyam és próbáltam rájönni a kérdésekre, amik folyton a fejemben kavarogtak. Aztán hirtelen rájöttem. Amikor kómában voltam is csak az mentette meg az életem, hogy Árnyvadász vagyok. Teljesen szabadon kell engednem vadászösztöneim, bár tudtam, hogy kockázatos. Ilyenkor totálisan elvesztem az eszem és olyan dolgokat teszek, amiket nem szándékosan csinálok. Minden elrejtett érzelmem, minden elvarratlan szál, amit érzek ilyenkor újult erővel robban ki belőlem.

Aztán hangokat hallottam. Isabelle és Alec. Hangosan kiabáltak valakivel, akinek nem ismertem a hangját. A szavakat nem tudtam kivenni, de biztos voltam benne, hogy Izzy nagyo, de nagyon mérges.

Aztán idejét éreztem, hogy kieresszem Nephilim lényem és a következő pillanatban undorító szagot éreztem. Levegőt kapkodva, tágra nyílt szemekkel ültem fel az ágyamban és azt hiszem valakit lefejeltem.

A saját ágyamban voltam, előttem a testvéreim álltak, szemeik vérben forogtak, és támadó állásban morogtak a mögöttem lévő személyre.

Nyilvánvalóan indián volt. Bronzbarna bőre kontrasztot alkotott a mi hófehér bőrünkkel, szeme sötétbarna volt, szinte már fekete, haja rövid, egy fokkal sötétebb volt, mint a szeme, amivel áhítattal meredt rám. Valahol láttam már ezeket a szemeket. Hát persze, a vörösesbarna farkas a rétről. Még mindig mereven bámultam az indiánt, mire 1000 wattos mosoly terült szét barna arcán és ezzel a mozdulattal láthatóvá tette gyönyörű, fehér fogait.

Egy erős rántás térített magamhoz, és a következő pillanatban már Alec erős, védelmező kezei fogtak közre. Teljes erejével a háta mögé taszigált, de nem hagytam magam. Erőteljesen kirántottam a könyököm a kezei közül és haragosan néztem rá.

- Alexander. – az idegen halkan felkuncogott és most rá zúdítottam a haragom.

- Te! Mégis mit képzeltél? Hogy csakúgy besurransz az ÉN szobámba és kineveted az ÉN bátyám? Mi? Most már nem vigyorogsz, te…te…Még csak azt sem tudom ki vagy.

- Mint látod, szerelmes kis farkas komám, a húgom nem szereti, ha mások beleártsák az orrukat az Ő dolgaiba. – Alec karba tett kezekkel, győzelemittasam állt mellettem Izzy-vel egyetemben. Az idegen felállt és komoly arccal magasodott felettünk. Láttam, ahogy Alec nyel egyet a magassága miatt én pedig eleresztettem egy apró kis mosolyt.

Aztán az idegen felém fordult és kezet nyújtott.

- A nevem, Jacob Black. A La Push-i falka egyik tagja. Egyébként is el akartam jönni, beszélgetni. De aztán meghallottam, hogy beteg lettél és gondoltam hamarabb eljövök megnézni hogy, hogy vagy. – jobb karját még mindig felém nyújtotta én azonban, testvéreimhez hasonlóan összefontam a kezem mellkasom előtt és szúrós tekintettel néztem a 2 méteres férfira.

- Egy: Meleg vagy. Nem szeretem a meleget. Kettő: Ne hazudj! Tudom, hogy nem most jöttél. Három: Én nem szoktam beteg lenni. Négy: Nincs miről beszélnünk. Nem ismerlek és nem is akarlak megismerni. – fájdalom villant a szemeibe, keze erőtlenül hullott vissza a teste mellé és én egy kicsit megsajnáltam.

- Rayner. Rayner Ghastley. – korántsem udvarias és formális bemutatkozásomra felkapta a fejét és újból elmosolyodott. Nem nagyon foglalkoztam vele, inkább testvéreimhez fordultam.

- Hol van Jace? – még én is megéreztem azt a gyengédséget, ami akkor szökött a hangomba, amikor Jace-ről beszéltem.

- Hodge felhívott minket. Valahonnan megtudta, hogy… szóval, hogy eléggé kimerített téged a képességed és ide akar jönni. Jace pedig elé ment. Nem sokára visszaérnek. – válaszolt Alec. Nem akarta kimondani, hogy beteg lettem. Igazi testvér módjára, nem akart leleplezni a hazugságomban, amit annak a Jacobnak mondtam.

- Várj! Akkor anya is jön? Ugye nem?

- Nyugodj meg Bessie, anya nem fog jönni. Direkt megkértem Hodge-ot, hogy ne mondja el neki. – ideérkezésünk óta most először vigyorgott rám. Valamiért azt hittem, haragszik rám, de úgy látszik, ha eddig haragudott is, most már nem. Odaléptem mellé és végigsimítottam a vállán és a karján majd egy röpke pillanatra megszorítottam a kézfejét. Elindultunk az ajtó felé, de Jacob még mindig ott állt a szobámban. Isabelle hátrafordult és jól leosztotta szegényt

- Azt hittem eléggé az értésedre adtuk, hogy nem látunk szívesen. Szóval… Volnál szíves haza kotródni a drága kis kutya falkádhoz?

Jacob szemében most láttam először a gyűlöletet és a haragot. Remegve elindult felé és sziszegve préselte a szavakat nővérem képébe. Alec-kel szinte egyszerre indultunk, hogy testvérünk mögé lépjünk, készen arra, hogy közbeavatkozzunk, ha szükséges.

- Egy magadfajta kis anorexiás gebétől nem hiszem, hogy félnem kéne. Úgyhogy nem, nem megyek addig haza, amíg nem beszéltem Rayner-rel.

A harag, mint egy alattomos kígyó fokozatosan kúszott fel és árasztotta el a testem. Majd csupán ösztönből egy hatalmasat behúztam a mocskos pofájába. Nem hiszem, hogy mióta átváltozott farkassá megérezte volna a pofonokat de ezt biztos érezte. A tenyerem lenyomata vörösen villogott a bal járomcsontja alatt ő pedig hitetlenkedő pillantások tömkelegével jutalmazta váratlan tettem. Iszonyatosan felidegesített, amikor a nővéremet ehhez hasonló kommentek érték. És mivel ikrek vagyunk, ez olyan volt, mintha nekem is szánta volna. Ez pedig még jobban felpaprikázott.

- Húzz innen! És ne kelljen kétszer mondanom! És már mondtam, hogy nincs mit veled megbeszélnem! – sziszegtem erőteljesen

Fejét lehajtva kullogott az ablakomhoz, majd egy halvány Szia! után kiugrott rajta.

- Jól vagy Izzy? – fordultam nővérem felé, de láthatóan nem volt semmi baja csupán mérges volt. De az nagyon.

- Persz… - a bejárati ajtó hangos csapódására mindhárman felkaptuk a fejünket.

Azonnal lerohantam a lépcsőn és a földszinten ott állt Jace és Hodge.

Jace már elém is indult és magához ölelt. Azt hiszem pár percig még álltunk egymást ölelve, aztán Hodge torokköszörülésére kibontakoztam Jace karjai közül, de ő még mindig a derekamon hagyta a kezét, úgy fordultunk az öregember felé.

- Értem én. Tudom, hogy nem nézek ki úgy, mint Jace, de azért reménykedtem benne, hogy nekem is örülni fogsz egy kicsit. – játékos fény csillant meg szürke szemeiben, majd kacsintott egyet, én pedig nevetve öleltem meg fogadott nagyapán.

Mivel az apám, Riley nem élt velem, Hodge úgy gondolta, majd ő átveszi a szerepét. Mindenre megtanított, amit még kiskoromban meg kellett volna tanulnom az Árnyvadászokról. Tanított, nevelt és annyi szeretetet adott, amennyit csak tudott.

- Hoztam ám magammal valakit. – mutatott a háta mögé és csak akkor vettem észre az óriási kék perzsát.

- Church! – úgy visítottam fel, mint egy kisgyerek, akit beszabadítottak egy cukorkaboltba. Imádtam ezt a hatalmas dögöt, bár tudom ezt nem mindig mutattam, de nagyon is a szívemhez nőtt az elmúlt években.

Karomba vettem az öreg macskát és addig szorongattam, amíg egyszer csak fülsértő nyervákolásba nem kezdett, nekem pedig muszály volt elengednem. Rögtön ki is ugrott kezeim közül, de a lábamhoz dörgölőzött és csak azután futott fel a lépcsőn.

- Hodge, nem szoktál csak egy kis kimerültség miatt utánunk jönni. Valami történt igaz? – visszafordultam feléjük és láttam szürke szemében, hogy valami tényleg nincs rendben.

- Hodge! – szóltam rá

- Rayn…Apád bajban van. Nagyon nagy bajban.

15. fejezet - Awake

Nos itt vagyok ezzel a fejezettel is...Igen, most már újra visszatért a Jace imádatom:D
szval tudom, hogy az elején nagyon haragudni lehet Raynre..És tudom, hogy eléggé sok a dráma és a bonyodalom a történetemben de Rayn ilyen. Nehéz élete van és ő így dolgozza fel..Mindegy csak gondoltam kiállok mellette:D
Ajánlott zenék:
Skillet-Awake and Alive
Skillet-Hero
Imádom ezeket a számokat..Nagyon bírom a Skillet-et..
Ja és a feji eléggé hosszú lett ezért van 2 szám ...Jó olvasást és örülnék a komiknak is...
NAGYON FONTOS: AZ ÉN TÖRIMBEN NEM OLYAN ÁRNYVADÁSZOK VANNAK, MINT A CSONTVÁROSBAN. SZÓVAL HA VALAKI OLVASTA VOLNA A CSONTVÁROST NE LEPŐDJÖN MEG, HOGY HA ITT TELJESEN MÁSOK AZ ÁRNYVADÁSZOK.

Isabelle szemszöge

Rayn, mint minden reggel az elmúlt pár héten, úgy most is ott ült az ablakában és figyelt. Sovány, beesett arca folyton abba az irányba fordult, amerre Sapphire, az éjfekete csődör legelészett. Rengeteget fogyott, mióta idejöttünk Forks-ba. Persze az étkezések idejét mindig tiszteletben tartotta. Csakis akkor jött ki a szobájából és csakis akkor viselte el a társaságunkat. Merthogy még Jace-hez sem volt hajlandó hozzászólni. Azóta a bizonyos nap óta, mikor Sapphire-t hozták teljesen elszigetelődött a külvilágtól. Nap, mint nap begubózva ül az ablakában és figyeli a csődört. De minket egy kósza pillantásra sem méltat. Mint már említettem az étkezésekkor lejön és eszik is… De csak pár falatot, majd egy szó nélkül visszakullog a szobába.

A jelek a testén egy percre sem alszanak ki. Mint egy szentjánosbogár úgy villog egész nap. Folyamatosan harcra készen áll. Nephilim része egy szemhunyásnyit sem szunnyad. Tudom jól, hogy ez nem a haragja miatt van. Hanem, mert fél. De ettől én is megrémülök. Voltak már ehhez hasonló, magába fordulós napjai régebben is, de ennyi ideig még sosem tartottak. De azok a hirtelen, állatias, ösztönből jövő mozdulatai még jobban megijesztettek.

És nem csak ez volt az egyetlen problémánk.

Nekem és Alec-nek kellett megvigasztalnunk Jace-t is, aki talán még rosszabb állapotban volt, mint Rayn. Rettenetesen megviselte mind az, hogy ilyen állapotban kell látnia élete szerelmét és még az az idióta farkas is mindig itt ólálkodott a ház környékén és próbált beszélni húgommal. Persze ez sosem jött neki össze, hisz mint minket őt is nagy ívben leszarta.

Aztán Sapphire-t is gondoznunk kellett. Viszont a családban csak Rayn értett a lovakhoz. Így hát én voltam az aki, próbált minden nap beszélni Raynnel, én vigasztaltam Jace-t és én gondoztam szegény lovat is. De a csődör bizonyos időközönként, mindig feltekintett Rayn ablakára, mintha csak várt volna valamire. Ilyenkor olyanok voltak, mintha ezer éve ismernék egymást. Ahogy a tekintetük összekapcsolódott, mintha egy kis élet jelent volna meg mindkettejükben.

Kezdett sötétedni. Szokásomhoz híven, elindultam húgom szobája felé, először bekopogtam, de mint már hetek óta, úgy most sem kaptam választ.

Rayn még mindig az ablakban ücsörgött és mereven bámult egy pontot.

- Rayn… Kijössz? – ismételtem, amit már hetek óta mondogatok neki.

Ő nem válaszolt, viszont felém fordult és még emberi tempóhoz képest is lassan vánszorgott utánam. Őszintén szólva erre nem számítottam. De nem szúrhatom el pont most. Úgy látszik Rayn most befolyásolható állapotban van. Némán lépkedett mögöttem… Hát persze. Még most is próbál láthatatlan lenni. Hátrafordultam, hogy megbizonyosodjak benne, még mindig itt van.

A legutolsó lépcsőfokon ott ült Jace. Lépteimet hallva megfordult és, amikor meglátta Raynt azonnal felpattant és már rohant volna húgomhoz de még mielőtt megtehette volna, megállítottam. Düh és elhagyatottság keveredett borostyán szemeiben. Nem akartam még jobban megbántani, de nem engedhetem, hogy elrontsa ezt az esélyt.

Mikor kiértünk a legelőre Sapphire felkapta fejét és egyenesen Raynt bámulta. Húgom mintha megremegett volna egy kicsit, de aztán egy apró kis rezzenés nélkül, fájdalmas tekintettel nézte a csődört. Aztán Saphhire megindult. Szép, lassan odaügetett hozzánk és először megböködte a zsebemet egy kis cukor érdekében, majd a megszeppent Raynhez lépett. Úgy éreztem itt az ideje, hogy visszamenjek a házba és békén hagyjam őket.

Rayner szemszöge

Sapphire teljesen más volt, mint Jet. Jet mindig megijedt ha River vagy más Árnyvadász ment a közelébe. Sapphire viszont, kifejezetten élvezte a társaságukat.

Furcsa módon, mintha az enyémet is élvezte volna. Puha, meleg orrával az arcomba fújt és én több évnyi nélkülözés után végre újra éreztem az imádott lovak jellegzetes szagát. Sötét szemeiben tükröződött hófehér arcom. Kezeimet akaratlanul is felcsúsztattam a nyakára. Ő meg sem rezzent, töretlenül tartotta a megnyugtató szemkontaktust. Majd, immár akaratlagosan elkezdtem dörzsölgetni robosztus, erős nyakát. Egyre feljebb haladtam majd mikor elértem gyönyörű pofájához, mint egy játékos kiscsikó felnyerített és pár métert hátraugrált, fejét folyamatosan lengette, jelezve, hogy kövessem. Egy halvány mosoly kúszott fel arcomra és Sapphire után ballagtam. Mikor látta, hogy követem előrefordult és elindult az erdő felé. Lassan haladtunk, aztán az erdő szélénél újra hátrabámult és lecövekelt. Megsimogattam fejét és belenéztem azokba a mély, sötét szemekbe. Nem értettem mi baja lehet. Fejével hátrataszított és én pont olyan helyzetben álltam, mintha épp felülni készülnék rá. Azon a végzetes versenyen ültem utoljára lovon és nem is terveztem, hogy hamarosan újra felülök egyre, de azt hiszem ez az a pont volt, amikor meggondoltam magam. Kezeimmel végigsimítottam széles hátán aztán bele sem gondolva lendületet vettem és fellendítetem magam a hátára. Eszméletlen jó érzés volt újra lóhátról figyelni mindent.

Előredőltem a nyakára és becsukott szemmel arcomat dús sörényébe temettem és hagytam hagy menjen, amerre akar. Ő pedig, mintha csak erre várt volna azonnal kilőtt. Hihetetlen gyorsan vágtázott, de nem láttam merre megyünk. Nem is érdekelt. Megbíztam benne.

Pár perc múlva Sapphire megállt. Felemeltem a fejem és ha nem kapaszkodok eléggé a sörényébe biztos, hogy leszédülök a magasból. Hogy honnan tudta Sapphire, hogy merre laknak Cullenék nem tudom, viszont abban biztos voltam, hogy tudta merre kell jönni.

Leugrottam hátáról és kezeim közé véve pofáját a homlokára hajtottam fejem.

- Azt akarod, hogy bocsánatot kérjek? Megint? – suttogtam a fülébe. Persze tudtam, hogy nem érti, de ki tudja. Jó volt vele társalogni.

Fújtatott egyet és odébb ballagott elrágcsálni pár fűcsomót.

- Hát, ha már itt vagyunk. Végülis semmit sem veszthetek. – vállat vontam aztán elindultam az ajtóhoz. Még utoljára sóhajtottam egyet, aztán bekopogtam.

Korántsem kecses lépések hangja ütötte meg érzékeny fülem, aztán Bella nyitott ajtót.

Láttam, hogy visszanyel egy apró sikolyt és gyorsan, szagatottan vette a levegőt.

- Fehér zászló! Békével jöttem. – lengettem meg egyik kezemben a láthatatlan zászlót, de úgy látszott ez sem hatja meg. Szusszantottam egyet és komolyra váltottam.

- Nézd, Bella! Csak… Csak bocsánatot akarok kérni. Tudom már megtettem egyszer és mégis „bántottam” Edwardot. De kérlek! Csak egy percre. Bemehetnék? – próbáltam bevetni legszebb pillantásom és bejött. Bella nagyobbra nyitotta az ajtót én pedig még egy utolsó pillantást vetettem Sapphire felé, és megbizonyosodva róla, hogy minden rendben beléptem Cullenék villájába.

- Szóval, merre vannak Cullenék? – fordultam Bella felé a tágas nappaliban, amikor még egy vámpírt sem láttam.

- Elmentek. Vadászni. – látszott szegény lányom hogy nehezen tud beszélni ezért kötelességemnek éreztem, hogy megnyugtassam.

- Rendben. Azért mi beszélhetnénk? – először mintha a nem szócskát akarta volna kimondani, de ki tudja miért mégis az egyik fotelra intett és pedig helyet foglaltam és vártam, amíg ő is leül velem szemben.

- Szóval. Tényleg sajnálom. Nem voltam valami jó passzban, úgyhogy. Mit tehetnék, hogy megbocsáss? – először elgondolkodott és félrenézett, majd újra rám pillantott és kinyögött egy értelmes mondatot.

- Mesélj az Árnyvadászokról. Ha majd látom, hogy tényleg igazat mondasz, akkor talán megbocsátok. – próbált csúnyán nézni rám, de nem nagyon jött neki össze.

- Mit szeretnél tudni?

- Mindent. Jasper mesélt rólatok pár dolgot. Ő az egyetlen, aki találkozott már a fajtátokkal a családban. – ezen meglepődtem. Azt hittem gyakrabban találkoztak Nephilimekkel.

- Mégis mit mesélt rólunk a te Jaspered? – néztem rá összevont szemöldökkel.

- Hogy ti vagytok az egyik legveszélyesebb faj, még a vámpíroknál is erősebbek vagytok. És kegyetlenek. Rosszabb, mint a Volturi. Igaz ez?

- Hogy erősebbek lennénk-e mint a vámpírok azt kétlem. Viszont tényleg nagyon erősek és… ahogy te fogalmaztál kegyetlenek vagyunk. A Volturiról viszont nem tudok nyilatkozni. Életemben nem találkoztam még velük. De nem is szeretnék. Sok rosszat hallottam már róluk.

- És ti is halhatatlanok vagytok? – úgy látszik tényleg érdekelte a lányt a fajtánk.

- Ez… ez egy bonyolult dolog. Ameddig vadászunk és éljük az Árnyvadászok gyilkos életmódját nem öregszünk. Viszont általában a legtöbben olyan negyven éves korban befejezik a vadászást és a fiatal generációra hagyják. Ők maguk pedig visszavonulnak, családot alapítanak, és egyéb hülyeséget csinálnak. De ekkor is teljesítik kötelezettségüket és segítik a munkánkat. Elvégzik a papírmunkákat és mindenféle ügyintéző feladatot. És, mint mondtam, amikor befejezik a vadászást elkezdenek öregedni. Természetesen a rendes ütemben. Szóval nem, nem vagyunk halhatatlanok, öregszünk és a végén meghalunk.

- Nem volt még köztetek olyan, aki nem hagyta abba a vadászást? Aki egész életében ezt csinálta? Akkor nem öregednétek. Nem?

- Nem hiszem, hogy lett volna olyan Árnyvadász, akinek lett volna ereje egész életében vadászni. Tudod, ez egy nagyon fárasztó dolog. A mi szívünk sincs sziklából. Persze ezzel nem azt mondom, hogy bármelyikünk is sajnálná azokat a démonokat, akik nap, mint nap embereket gyilkolnak. De a vér, a folytonos sikoly, a fájdalmas halálhörgés és a haláltusa, amit végig kell néznünk minden Nephilimet megvisel. – ezen elgondolkozott egy darabig, majd mikor úgy érezte elraktározta a fontos információt újra kérdezgetni kezdett.

- Szóval ez a folytonos gyilkolászás tesz titeket ilyen… érzelemmentessé? Mintha ti nem is éreznétek semmit sem. Olyan… kemények vagytok.

- Tudod, ez a valaha volt legnagyobb tévedés, amit életemben hallottam. Az Árnyvadászok a legérzelmesebb lények az egész világon. Mindannyiunknak annyi szörnyűségen kellett keresztül mennie, hogy azt a te kis emberi agyad fel sem tudná fogni. Tulajdonképpen, még nem is találkoztam, olyan Nephilimmel aki boldog lett volna. De ebbe nem szeretnék jobban belemenni. A lényeg, hogy egyáltalán nem vagyunk érzelemmentesek. Nagyon is érzünk. Csakhogy ezt, csak azok veszik észre, akiket szeretünk. – hirtelen nyilallt belém az a hatalmas bűntudta, amit ezalatt a pár hét alatt kellett volna éreznem. Szörnyen bántam Jace-szel és a családommal. El sem tudom képzelni, hogy még mindig befogadnak-e.

- Öhm… figyelj, Bella igazán élveztem ezt a beszélgetést, de most mennem kell. Remélem kiengesztelhettelek egy kicsit és nem haragszol már annyira. Ha megkérhetnélek rá átadnád Cullenéknek, hogy iszonyatosan sajnálom és ígérem nem fog többé ilyen előfordulni. Köszönöm Bella! – a lány arcán már nem láttam félelmet vagy undort, egy barátságos mosollyal bólintott, majd felment az emeletre. Én pedig kirohantam a szabadba. Sapphire már várt rám. Felpattantam rá és hatalmas vágtalépésekkel visszaindult a házhoz. Hamar visszaértünk.

Isabelle már ott állt a legelőn én pedig odarohantam hozzá és olyan szorosan öleltem magamhoz drága nővérem, amennyire csak tudtam.

- Annyira sajnálom Izzy. És nagyon de nagyon köszönöm Sapphire-t. Még nem is volt alkalmam megköszönni neked, hogy megvetted nekem ezt a csodát. – mormoltam a fülébe.

- Jajj húgi. Tudod, hogy nem haragszok. Sosem szoktam. És nagyon szívesen. Örülök, hogy visszatértél pici hugicám. – nyomott az arcomra egy puszit aztán hagyta, hagy rohanjak be a házba. Tekintetemmel rögtön Jace-t kerestem, de nem találtam a földszinten. Felrohantam a lépcsőn és végül a szobámban találtam meg. Nekem háttal állt, az egyik képemet nézte, amin még 9 éves voltam és Jet nyakán lógtam. A hangos zajra felkapta a fejét. Meg sem vártam, hogy reagáljon, azonnal odarohantam hozzá és a karjai közé vetettem magam. Felkészültem rá, hogy rám kiabál, hogy mégis mit képzelek, vagy ellök magától, esetleg a szembe vágja, hogy mennyire utál és elhagy. De nem ezt tette.

Hát persze, hogy nem. Hisz ő Jace. A valaha volt legjobb barátom és életem első és igazi szerelme egyben. Jobb kezét tarkómra téve még közelebb húzott magához. Valósággal elvesztem hatalmas, meleg tenyerében. Fejemet mellkasára hajtottam és élveztem, ahogy a szíve olyan hevességgel dobog, hogy szinte már kirobbant az óriási izomtömeg alól. Nehezen bár de kiszakítottam magam a biztonságos karok közül és Jace borostyán szemeibe néztem.

Láttam már Jace-t sírni, de sosem miattam. Most viszont miattam volt könnyes ez a gyönyörű arc. Nyúltam volna, hogy letöröljem a könnyeit, de Jace elkapta a kezem és erőszakosan magához rántott és sosem várt szenvedéllyel és erővel csókolt. Nem ellenkeztem, hagytam hagy tombolja ki magát és próbáltam felvenni ezt az őrült szenvedélyt, de csak most éreztem meg igazán, mennyire kifárasztott ez a több hétnyi folyamatos készenléti állapot. Már megtanultam kezelni a képességem, de ennyi ideig még sosem használtam és ez kimerített. Próbálkoztam még párszor egy kis távolságot tartani Jace és köztem de nem ment. Nagyon fáradt voltam. Aztán utoljára megpróbáltam kiszakítani magam és utolsó erőmmel még ki tudtam nyögni.

- Jace, fáradt vagyok.

Aztán minden elsötétült és én csak zuhantam az öntudatlanság, mély világába.

Jacikám..Nagy baj van..

Ajjajj..Nagyon sajnálom, hogy megint kések a fejivel..De baj van...Kezdek kiábrándulni Jace-ből..De aggodalomra semmi ok, legalábbis remélem..Gyakran történik ez meg velem..Mihelyst visszaszereztem a Csontvárost és újból kiolvastam nagy valószínűséggel újra teljesen belezúgok...És akkor majd folytatom a fejit mert nem akarom hogy az én lelki világom befolyásoljon az írásba..szval addig is mindenki szeresse Őt hisz csodálatos teremtés:D
Viszont annyit közlök, hogy a feji fele kész van...Szval..SZERESSÉTEK JACIKÁT ÉS KÜLDJÉTEK FELÉM A POZITÍV ENERGIÁT ÉS A SZERETET!!
HAJRÁ CSAJSZIK!!!

Férjhez megyek+Damon

Persze csak vicceltem:D Nem én hanem Odette Yustman ment férjhez (Odette képe van Raynnél és Izzynél) ..
Szóval én nagyon imádom Odette-et és tegnap néztem az egyik csatornán a Testvéreket..Nem tudom ki szokta nézni, mindegy szval van benne egy iszonyat helyes pasi: Dave Annable.. És ma rákerestem google-n és mit találtam...
Nos azt eddig is tudtam, hogy Odette-nek már elég régóta van pasija és nemrég összeházasodtak de nem tudtam kivenni a pasi arcát mert nem láttam még olyan képet, amin közelről lett volna..Na de mint mondtam rákerestem és kiderült, hogy Dave Odette férje...Durva nem???Hogy mik vannak...Jajj de olyan gyönyörű volt Odette az esküvőn...Félre ne értsétek, nem a lányokat szeretem de nagyon bírom Odette-t.
Ja és....Nem tudom kit érint de ma volt a Vámpírnaplók 2. évadjának 8. része...Istenem én sírtammmm.....Szegény kicsi Damon-em...:( annyira sajnáltam a végén...Jajjjjj istenkém de mennyire aranyos volt...
Zsófit már kikészítettem msn-en ezzel...Állandóan csak róla áradoztam de hát ha egyszer ennyire édes?!

Alaprajz..

Szval Zsófi, drágám elküldte:D
Úgy gondoltam odaírom a nevek kiejtését is ugyanis nem biztos, hogy találkoztatok már velük..Na és remélem ki tudjátok olvasni az írásomat:D