18. fejezet - A Tündérek Birodalma

A képen a Tündérek Királynője csak nem szőke hajjal képzeljétek el, hanem vörössel.
Nincs most ajánlott zene...
Jó olvasást és léccccilécccci dobjatok meg pár komival. Ha jó, ha nem csak írjatok!!!!!
Léccccciii

Rayner szemszöge

Mind a négyen teljesen átfagyva és csurom vizesen értünk földet a puha talajra. A föld alatt voltunk. Pontosabban a föld mélyébe vájt óriási alagútrendszer bejáratánál. Az alagút falán sűrű gyökérzet volt, amit már évszázadok óta moha tarkított.

- És most mi lesz? – kérdeztem vacogva. Mindenki csak állt és várt valamire. De hogy mire arról fogalmam sem volt.

- Várnunk kell, amíg egy tündér ide nem jön és beenged minket. – válaszolt csendben Alec

- És mégis honnan fogják tudni, hogy itt vagyunk?

- A tündérek mindenről tudnak, ami a fenségterületükön történik. És meg ne kérdezd honnan, tudom, hogy kíváncsi vagy, de ezt én sem tudom. Senki sem tudja. – egy halvány mosoly erejéig hátranézett, de a siető léptek hallatán rögtön visszafordult. A tündérek egy tökéletes mintapéldánya ballagott felénk arcát magasan feltartva. Göndör, fekte haja a lapockáit verdeste, gyönyörű hártyás szárnyai a zöld különböző árnyalataiban tündököltek, jáde szeme unottságot tükrözött. Illedelmesen köszöntött minket, de látszott rajta mennyire utálja az Árnyvadászokat. Majd végre tovább mehettünk a tündérrel – Liana-val – az élünkön. Lassan elindultunk az ösvényen és az alagút végén lévő kusza indafüggönyt félretolva beléptünk egy másik alagútba, melynek falai kövekkel voltak kirakva és egy döngöltagyag padlójú, széles terembe vezetett. Egyik felében indák és tarka virágok által tetőtől talpig benőtt magas kőoszlopok álltak, közéjük vékony, égszínkék szövetet feszítettek ki. A hangokból ítélve a tündérek mulattak a vászon mögött. Egy részen az anyagot felhajtották és be lehetett látni. Undorító, karmos, csontokban végződő kezű tündérek táncoltak mindenhol. Egyikük pont szembe volt velem. Bársony inge ki volt gombolva, mely alól szörnyű csontváz kandikált ki. Nem volt hús a mellkasán, csak a rothadó csontváz.

Hányingerem lett ettől a borzalmas látványtól, de Liana észrevéve elködösült tekintetem visszarántotta a függönyt, így eltakarván a tündéreket. Magamban hálát adtam Raziel angyalnak, amiért megkímélt a további „élményektől”.

Aztán a terem másik végébe fordítottam tekintetem. Egy hatalmas ágyon ott feküdt a Tündérek Királynője. Gyönyörű, hatalmas hajkoronája úgy ragyogott, mint a rubinnyakláncom. Körülötte apró, kis tündék sürgölődtek és lesték minden kívánságát. Viszont apámat sehol sem láttam.

- Áh, a Nephilim gyermekek! Gyertek közelebb picikéim! – hangja negédes volt, mint a megcsömörlött méz. De azért mindannyian közelebb mentünk hozzá. Jace előre ment és térdre hajlott előtte.

- Királynő, maga cseppet sem vesztett bájából az évek alatt! – ez volt a tervünk. Behízelegjük magunkat a Királynőnél és… És visszaszerezzük Rileyt.

- Ohh, Jonathan Wayland! Te sem változtál semmit sem! Talán csak még helyesebb lettél. – a vörös szépség száját eltakarva kuncogott

- De ha megbocsátasz, kicsi Jonathan szeretnék beszélni Raynerrel és Isabelle-el. Hatszemközt. – a Királynő tekintete most komolyra váltott és ránk mutatott, majd mutatóujját begörbítve hívott magához.

- Nem szeretnénk magukra hagyni a lányokat, felség!

- Szeretnéd, hogy a barátnőd visszakapja az apját vagy sem? – a királynő tekintete haragosan villant Jace-re, de egy másodperc múlva újra elővette negédes mosolyát és kacagott egyet, csak úgy magába.

Jace még egy utolsó, féltő pillantást vetett ránk és nyomában Alec-kel kimentek egy másik alagútba.

- Nos, kedveseim beszélgessünk! Gyertek közelebb! Meséljetek egy kicsit magatokról!

- Mégis mit akar maga? – kérdeztem marón, összeráncolt homlokkal.

- Hm, te mit akarsz kicsikém? – a mosoly nem fagyott le arcáról, sőt, még nagyobb lett

- Azt akarom, hogy engedje szabadon az apámat!

- Oh, drágám annak bizony ára van! – szúrós tekintete egyszerűen nem hagyta, hogy másfele nézzek.

- Mégis milyen ára?

- Jajj Rayner nem kell mindenen felkapni a vizet. Gyertek, üljetek le, egyetek, igyatok és beszélgessünk, csupán ennyit kérek. Ez talán olyan nagy kérés? Hmm? – kedvem támadt eltörni ennek a némbernek a nyakát. Persze még hogy beszélgetni akar. A tündérek soha nem érek be semmi kevéssel. Valami kell neki.

- Rendben, beszélgessünk! És utána elengedi az apám? – kérdeztem

- Hát persze Rayner, persze, hogy elengedem az apád.

- Mit akar tudni? – végre Izzy is megszólalt.

- Ohh, kedves Isabelle csak szeretném megismerni a világ legjobb Árnyvadászait. Olyan érdekes a jövőtök.

- Hogy érti ezt? – Izzy félredöntött fejjel hallgatta a királynőt.

- Úgy értem, drágám, hogy például te, Isabelle! El fogod árulni a húgod, és cserbenhagyod majd. Eléggé hamar.

- Mi??Én sosem hagynám cserben Raynt! – Izzy már majdnem üvöltözött de sikerült visszafognia magát.

- És velem mi van? Velem mi fog történni a közeljövőben? – hangom higgadt maradt, már amennyire szabályozni tudtam ebben a helyzetben

- Rayner, Rayner, Rayner… Őseid, kik miatt ennyire különleges vagy üldözni fognak. A Nephilimek árulója leszel. Mindent, amit a neveddel szereztél elvesztel, és egy senki leszel. Elhagyod családod és teljesen kifordulsz magadból. Nos, és lássuk csak még ott van ez a Jacob gyerek is… - sejtelmesen elhallgatott és mondata végén egy óriásit kacagott.

- Maga hazudik! Amit mondott, abból semmi sem igaz. Mondja meg, hogy hol van az apám és mi távozunk! Mégis mire volt ez jó, hogy elrabolta Rileyt?

- Mint már mondtam, csak meg akartalak titeket ismerni. És pont kapóra jött, hogy ott volt Riley. Tudtam, hogy el fogsz érte jönni. És ha már te jössz, jön veled a klánod is. Tudod, eléggé ritkán látogatnak meg a Nephilimek. Valamiért nem kedvelnek. – mondandója végén elgondolkozott egy kicsit, de aztán újra felöltötte mesterien mű mosolyát és egy üregre mutatott a terem falában.

- Ott van apád, hozzátok ki és mehettek is. Persze csak ha nem akartok itt vendégeskedni.

- Köszönjük egy életre elég volt ez a mostani alkalom is. – Izzy gúnyos hangjára egy pillanatra lefagyott a vigyor a királynő arcáról, de aztán újból felnevetett és el hessegetett minket.

Kapva-kapva az alkalmon előresiettünk és az üreg legvégében tényleg ott kuporgott összekötözött kézzel Riley. Azonnal leszedtem róla a kötelet, miközben Izzy csak állt a hátam mögött és bámult ki a fejéből.

Nem volt időnk mással foglalkozni, megragadtam nővérem csukóját és egyik kezemmel azt tartva, másikkal Rileyt fogva elindultunk a kijárat felé. Jace és Alec már ott vártak minket, de szerencsére nem kérdeztek semmit sem. Csak jöttek utánunk és a tónál készségesen segítettek Rileyt cipelni. Nem volt jó állapotban apám, ezért rögtön Ottawába vittük a házába.

Út közben végig azon kattogott az agyam, amit a Királynő mondott, és amit még Jace mondott a tündérekről.

A tündék képtelenek hazudni, ez az egyetlen gyengéjük…