16. fejezet - Rage

Itt van a feji...Hát most nemtudok mit hozzáfűzni...Álmos vagyok..Ja és a képen a mi Chruch-ünk...Imádni való cica..
Na és akkor most nincs ajánlott zene..Egész végig a Skillet-The Last Night-ot hallgattam de hát...annak teljesne más mondanivalója van mint a fejinek szval..Csak azt hallgattam mert szeretem azt a számot..
Jó olvasást, és KOMIKAT!!!!
LÉGYSZIII!!!

Rayner szemszöge

Szörnyű álmaim voltak. Lázálmok. Csak a nagy sötétség és a fullasztó meleg vett körül. Árnyvadász lényem folyton ki akart törni az agyam hátsó, elzárt részéből és harcolni akart. Nem értettem miért. Néha felnyögtem az idegesítő forróság miatt, és ilyenkor hatalmas, szintén forró kezek simítottak végig homlokomon. Ettől még idegesebb lettem. Nem ismertem ezeket a kezeket. Fel akartam ébredni és rájönni ki ez az ismeretlen, akinek van képe bepofátlankodni a szobámba. De nem ment. Kótyagos volt a fejem és teljesen nyomott hangulatban voltam. Tudtam, hogy ez apám egyik receptje alapján készült altató, gyógynövényes tea. Mindig ezt váltotta ki belőlem. De ezt Jace tudta. Miért hagyta, hogy ezt adják be nekem? Hol van Ő? Miért nem Ő van itt mellettem? Valami baja esett? Valaki megtámadta? Miért ment el?

Gyorsított üzemmódba kapcsoltam az agyam és próbáltam rájönni a kérdésekre, amik folyton a fejemben kavarogtak. Aztán hirtelen rájöttem. Amikor kómában voltam is csak az mentette meg az életem, hogy Árnyvadász vagyok. Teljesen szabadon kell engednem vadászösztöneim, bár tudtam, hogy kockázatos. Ilyenkor totálisan elvesztem az eszem és olyan dolgokat teszek, amiket nem szándékosan csinálok. Minden elrejtett érzelmem, minden elvarratlan szál, amit érzek ilyenkor újult erővel robban ki belőlem.

Aztán hangokat hallottam. Isabelle és Alec. Hangosan kiabáltak valakivel, akinek nem ismertem a hangját. A szavakat nem tudtam kivenni, de biztos voltam benne, hogy Izzy nagyo, de nagyon mérges.

Aztán idejét éreztem, hogy kieresszem Nephilim lényem és a következő pillanatban undorító szagot éreztem. Levegőt kapkodva, tágra nyílt szemekkel ültem fel az ágyamban és azt hiszem valakit lefejeltem.

A saját ágyamban voltam, előttem a testvéreim álltak, szemeik vérben forogtak, és támadó állásban morogtak a mögöttem lévő személyre.

Nyilvánvalóan indián volt. Bronzbarna bőre kontrasztot alkotott a mi hófehér bőrünkkel, szeme sötétbarna volt, szinte már fekete, haja rövid, egy fokkal sötétebb volt, mint a szeme, amivel áhítattal meredt rám. Valahol láttam már ezeket a szemeket. Hát persze, a vörösesbarna farkas a rétről. Még mindig mereven bámultam az indiánt, mire 1000 wattos mosoly terült szét barna arcán és ezzel a mozdulattal láthatóvá tette gyönyörű, fehér fogait.

Egy erős rántás térített magamhoz, és a következő pillanatban már Alec erős, védelmező kezei fogtak közre. Teljes erejével a háta mögé taszigált, de nem hagytam magam. Erőteljesen kirántottam a könyököm a kezei közül és haragosan néztem rá.

- Alexander. – az idegen halkan felkuncogott és most rá zúdítottam a haragom.

- Te! Mégis mit képzeltél? Hogy csakúgy besurransz az ÉN szobámba és kineveted az ÉN bátyám? Mi? Most már nem vigyorogsz, te…te…Még csak azt sem tudom ki vagy.

- Mint látod, szerelmes kis farkas komám, a húgom nem szereti, ha mások beleártsák az orrukat az Ő dolgaiba. – Alec karba tett kezekkel, győzelemittasam állt mellettem Izzy-vel egyetemben. Az idegen felállt és komoly arccal magasodott felettünk. Láttam, ahogy Alec nyel egyet a magassága miatt én pedig eleresztettem egy apró kis mosolyt.

Aztán az idegen felém fordult és kezet nyújtott.

- A nevem, Jacob Black. A La Push-i falka egyik tagja. Egyébként is el akartam jönni, beszélgetni. De aztán meghallottam, hogy beteg lettél és gondoltam hamarabb eljövök megnézni hogy, hogy vagy. – jobb karját még mindig felém nyújtotta én azonban, testvéreimhez hasonlóan összefontam a kezem mellkasom előtt és szúrós tekintettel néztem a 2 méteres férfira.

- Egy: Meleg vagy. Nem szeretem a meleget. Kettő: Ne hazudj! Tudom, hogy nem most jöttél. Három: Én nem szoktam beteg lenni. Négy: Nincs miről beszélnünk. Nem ismerlek és nem is akarlak megismerni. – fájdalom villant a szemeibe, keze erőtlenül hullott vissza a teste mellé és én egy kicsit megsajnáltam.

- Rayner. Rayner Ghastley. – korántsem udvarias és formális bemutatkozásomra felkapta a fejét és újból elmosolyodott. Nem nagyon foglalkoztam vele, inkább testvéreimhez fordultam.

- Hol van Jace? – még én is megéreztem azt a gyengédséget, ami akkor szökött a hangomba, amikor Jace-ről beszéltem.

- Hodge felhívott minket. Valahonnan megtudta, hogy… szóval, hogy eléggé kimerített téged a képességed és ide akar jönni. Jace pedig elé ment. Nem sokára visszaérnek. – válaszolt Alec. Nem akarta kimondani, hogy beteg lettem. Igazi testvér módjára, nem akart leleplezni a hazugságomban, amit annak a Jacobnak mondtam.

- Várj! Akkor anya is jön? Ugye nem?

- Nyugodj meg Bessie, anya nem fog jönni. Direkt megkértem Hodge-ot, hogy ne mondja el neki. – ideérkezésünk óta most először vigyorgott rám. Valamiért azt hittem, haragszik rám, de úgy látszik, ha eddig haragudott is, most már nem. Odaléptem mellé és végigsimítottam a vállán és a karján majd egy röpke pillanatra megszorítottam a kézfejét. Elindultunk az ajtó felé, de Jacob még mindig ott állt a szobámban. Isabelle hátrafordult és jól leosztotta szegényt

- Azt hittem eléggé az értésedre adtuk, hogy nem látunk szívesen. Szóval… Volnál szíves haza kotródni a drága kis kutya falkádhoz?

Jacob szemében most láttam először a gyűlöletet és a haragot. Remegve elindult felé és sziszegve préselte a szavakat nővérem képébe. Alec-kel szinte egyszerre indultunk, hogy testvérünk mögé lépjünk, készen arra, hogy közbeavatkozzunk, ha szükséges.

- Egy magadfajta kis anorexiás gebétől nem hiszem, hogy félnem kéne. Úgyhogy nem, nem megyek addig haza, amíg nem beszéltem Rayner-rel.

A harag, mint egy alattomos kígyó fokozatosan kúszott fel és árasztotta el a testem. Majd csupán ösztönből egy hatalmasat behúztam a mocskos pofájába. Nem hiszem, hogy mióta átváltozott farkassá megérezte volna a pofonokat de ezt biztos érezte. A tenyerem lenyomata vörösen villogott a bal járomcsontja alatt ő pedig hitetlenkedő pillantások tömkelegével jutalmazta váratlan tettem. Iszonyatosan felidegesített, amikor a nővéremet ehhez hasonló kommentek érték. És mivel ikrek vagyunk, ez olyan volt, mintha nekem is szánta volna. Ez pedig még jobban felpaprikázott.

- Húzz innen! És ne kelljen kétszer mondanom! És már mondtam, hogy nincs mit veled megbeszélnem! – sziszegtem erőteljesen

Fejét lehajtva kullogott az ablakomhoz, majd egy halvány Szia! után kiugrott rajta.

- Jól vagy Izzy? – fordultam nővérem felé, de láthatóan nem volt semmi baja csupán mérges volt. De az nagyon.

- Persz… - a bejárati ajtó hangos csapódására mindhárman felkaptuk a fejünket.

Azonnal lerohantam a lépcsőn és a földszinten ott állt Jace és Hodge.

Jace már elém is indult és magához ölelt. Azt hiszem pár percig még álltunk egymást ölelve, aztán Hodge torokköszörülésére kibontakoztam Jace karjai közül, de ő még mindig a derekamon hagyta a kezét, úgy fordultunk az öregember felé.

- Értem én. Tudom, hogy nem nézek ki úgy, mint Jace, de azért reménykedtem benne, hogy nekem is örülni fogsz egy kicsit. – játékos fény csillant meg szürke szemeiben, majd kacsintott egyet, én pedig nevetve öleltem meg fogadott nagyapán.

Mivel az apám, Riley nem élt velem, Hodge úgy gondolta, majd ő átveszi a szerepét. Mindenre megtanított, amit még kiskoromban meg kellett volna tanulnom az Árnyvadászokról. Tanított, nevelt és annyi szeretetet adott, amennyit csak tudott.

- Hoztam ám magammal valakit. – mutatott a háta mögé és csak akkor vettem észre az óriási kék perzsát.

- Church! – úgy visítottam fel, mint egy kisgyerek, akit beszabadítottak egy cukorkaboltba. Imádtam ezt a hatalmas dögöt, bár tudom ezt nem mindig mutattam, de nagyon is a szívemhez nőtt az elmúlt években.

Karomba vettem az öreg macskát és addig szorongattam, amíg egyszer csak fülsértő nyervákolásba nem kezdett, nekem pedig muszály volt elengednem. Rögtön ki is ugrott kezeim közül, de a lábamhoz dörgölőzött és csak azután futott fel a lépcsőn.

- Hodge, nem szoktál csak egy kis kimerültség miatt utánunk jönni. Valami történt igaz? – visszafordultam feléjük és láttam szürke szemében, hogy valami tényleg nincs rendben.

- Hodge! – szóltam rá

- Rayn…Apád bajban van. Nagyon nagy bajban.