17. fejezet - Készülődés

Sziasztok!
Hát itt a fejezet..
Ez még csak amolyan átvezető rész, a dolgok majd a következő részben indulnak be.
Ajánlott zene: Skillet-Would It Matter
Tudjátok tegnap egész nap a Skillet-et hallgattam...És annyira de annyira jók a szövegek, hogy az valami hihetetlen. De most komolyan...És még egy ajánlás Skillet-Whisper In The Dark
Remélem tetszeni fog a fejezet.
Jó olvasást!

Rayner szemszöge

- Mi? Hodge mégis hogy érted ezt? – nem értettem. Az én apám, bajban? Az lehetetlen. Hodge sóhajtott egy mélyet, és őszinte, szürke szemébe aggodalom ült ki.

- Riley csak meg akart engem látogatni. De az Intézetben összetalálkozott Maryse-szel. Eléggé összevesztek, aztán jött Robert és a dolgok még jobban elfajultak. Majd apád se szó se beszéd, kiviharzott és a többit már egy vérfarkas mesélte el. Elment az egyik vérfarkas bárba, a Vérvörös Holdba és leitta magát. De közben a bár előtt történt egy baleset. Egy tapasztalatlan vámpír megölt egy féjt. A tündérek azonnal kiérkeztek és nagy patáliát rendeztek. Aztán meglátták apád. Látták, hogy Árnyvadász és nem csinál semmit sem. Apád elkezdett velük üvöltözni és olyan dolgokat vágott a tündérekhez, amiket ők sértésnek vettek. Majd… becsalták az egyik sikátorba Rileyt és leütötték. Nem tudtuk hol van, de tegnap érkezett egy levél a Tündérek Birodalmából. Rileyt elhurcolták a Birodalomba. Azt akarják, hogy te és Izzy menjetek érte. Másnak nem hajlandóak kiadni. – ez sok volt nekem. Mégis mit akarhatnak a tündérek tőlünk? Találkoztam már pár féjjel, de azóta sem szimpatizálok velük. A tündérek félig démon, félig angyali teremtések. Örökölték az angyalok szépségét és báját, viszont sunyik és ravaszok. Mindig megkapják, amit akarnak. Viszont mindig igazat mondanak. Bár ők eléggé sajátosan értelmezik az igazságot. Több 100 évig élnek és ezalatt az idő alatt, annyi ravaszság ragad rájuk, hogy még az Árnyvadászok is ha tehetik, nem húznak velük ujjat.

- De miért pont mi? Miért nem jó nekik ha mondjuk te vagy egy másik Nephilim megy el apámért? – kérdeztem

- Rayner Elisabeth Ghastley és Isabelle Lightwood. A nevetek mindent elárul rólatok. Te, kicsi Bessie, egy olyan Nephilim vagy amilyennel még én sem találkoztam sosem. Nem csak hogy kiváló harcos és vadász vagy, de mindamellett bájos is. A tündérek erre nagyon vevők. És te Izzy, Raynnel együtt olyan párost alkottok, amelyet senki sem tud legyőzni. Hisz parabataik vagytok. Ez a különleges kapcsolat, amely bensőségesebb, mint a testvérség köt össze titeket. És még ikrek is vagytok. Ha mást nem is, a tündérek valószínűleg csak társalogni szeretnének veletek. – elgondolkoztam ezen egy kicsit. Nem hiszem, hogy a tündérek csak beszélgetni akarnak velünk. De nem szállok szembe Hodge véleményével. Hátrafordultam nővéremhez, aki a lépcsőfordulóban állt, kezében a kék perzsával. Maga elé meredve bámult a semmibe, de megérezve tekintetem rám nézett. Nem kellettek szavak, hogy megértsük egymást. Egy aprót bólintott és mellém lépett. Szinte egyszerre fordultunk Hodge felé és kérdeztük meg:

- Mikor indulunk?

- Legjobb lenne még ma este, hogy holnapra odaérjünk. És Jace. Sem te, sem pedig Alec nem jöhet velünk. Csak a lányok mennek. Értve vagyok? – bár maga a mondat kérdés volt, egyértelműen parancsolóan hangzott Hodge szájából. Ránéztem Jace-re és láttam, ahogy elfelhősödik a tekintete, az erek kidagadna a nyakán. Még mielőtt megindult volna, gyors odasiettem mellé és a tenyeremet gyorsan emelkedő mellkasára fektettem, megálljt parancsolva.

- Jace. Kérlek. – próbáltam rá hatni, de még mindig olyan ádáz tekintettel szugerálta Hodge-ot.

- Ugyan Bess, hagyd csak. Inkább menjetek fel és pakoljatok össze.

Nagyon nem akartam Jace-t ott hagyni, ebben az állapotban de muszály volt. Hodge-nak igaza van. Izzy-vel felmentünk a szobánkba és egy kisebb táskába bepakoltuk a legfontosabb dolgainkat. Úgyis az Intézetben fogunk aludni, ott meg van minden. Gyorsan átöltöztem. Egy szűk fekete bőrnadrágot vettem fel, hozzá egy testhez simuló fekete garbót és egy, szintén fekete dzsekit. Furcsa, az Árnyvadászok kedvenc színe a fekete, és nem gyakran látni őket szivárványszínű, bolyhos pulóverekben. Jobban szeretjük az egyszerű, szűk szabású cuccokat.

Vállamra dobtam a táskát és becsuktam magam mögött a szobám ajtaját. Izzy már kész volt.

- Nem lesz semmi baj sem húgi! Jace boldogulni fog. Csak egy napra megyünk el. Ha minden jól megy holnap este már itthon is leszünk. – az a ha eléggé megbélyegezte a hangulatomat. Féltem attól, hogy valami nem úgy sül el, ahogy kellene. És Jace-t is féltettem. Isabelle átdobta karját a vállamon és arcát az enyémhez szorította. Majd egy puszit nyomott bal járomcsontomra.

Hirtelen tömény, édes illat csapta meg orrunkat. Egyszerre fordultunk egymáshoz és lépteinket felgyorsítva mentünk le a földszintre, ahol Cullenék és a farkasok álltak emberi alakban. Az összes indiánt felismertem a szemük alapján. Ott volt köztük Jacob is. Ez nagyon nem lesz jó.

- Hello! – Izzy-vel egyszerre köszöntünk Cullenéknek és Bellának, aki egy kedves mosolyt küldött felém.

- Szervusztok! Mentek valahová? – köszönt Carlisle és aranyszín tekintete őszinte kíváncsiságot tükrözött.

- Öhm, igen. Isabelle-el visszautazunk New Yorkba…pontosan meddig is maradunk Hodge? – fordultam ősz, tanítómesterünkhöz, aki eléggé ellenségesen vizslatta a falkát.

- Mint ahogy azt Izzy is mondta, ha minden jól megy és nem ölnek meg benneteket talán már holnapra itt is lesztek. Ha nem, hát akkor meg otthagyjátok a fogatokat. – soha sem hallottam még így beszélni Hodge-ot velünk szemben.

- Hodge, mi a baj? – értetlenkedett Izzy.

- Hogy mi a baj? Rayn, mikor szándékoztál elmondani, hogy beléd vésődött egy farkas? – haragja most már csakis rám irányult

- Nem volt még időm beszámolni, arról, hogy mi történt velünk. És különben is, ez nem valami hej de nagy dolog. Sőt. – vállat vontam és utolsó két mondatomat Jacob szemébe nézve mondtam ki. Láttam a fájdalmat, ami kiült az arcára, de nem érdekelt.

- Nem értem. A bevésődés egy olyan hatalmas ajándék, amit még senki sem utasított vissza. Hogy vagy képes végig nézni azt, ahogy az igazi lelki társad szenved? – szólalt meg az egyik farkas. Azt hiszem Sam, az alfa.

- Rayn Árnyvadász. – szólalt meg Alec kioktató hangon, mintha ezzel mindent megmagyarázna. Tulajdonképpen számunkra egyértelmű volt, hogy ha egy ellenség belénk vésődik mi ezt nem tudjuk viszonozni. Ez egyszerűen fizikai képtelenség. De ezt a farkasok nem értették, ez látszott is üres tekintetükön, ahogy próbálták megfejteni a „rejtvényt”.

- Várj Alec! Samnek? Ugye Sam vagy? Oké, szóval Samnek igaza van. – mindenki ledermedt én viszont játékosan kacarászva odasomfordáltam Jace-hez, és mint egy macska, olyan szorosan bújtam hozzá, majd egy röpke csók után borostyán szemébe néztem, de közbe Hodge-hoz intéztem szavaimat.

- Jace velünk jön. Nem fogom egyedül itthon hagyni. És Alec is jön. Szükségünk van rá is. – ellentmondást nem tűrő hangom hallatán először néma csend volt, aztán Hodge, immár a megszokott nyugodt hangon beszélve vállon veregetett.

- Hát persze, hogy veletek mennek. De mivel muszály legalább egy Árnyvadásznak itt maradnia, én nem megyek veletek. Úgyis szívesen elbeszélgetnék Carlisle-lal. Képzeld Rayne, apád és Carlisle ismerték egymást. Ő volt az az orvos, aki tudatta Riley-val, hogy nem haltál meg, még babakorotokban.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Apám sosem mesélte, hogy barátkozott vámpírokkal. – még mindig Jace-t ölelve, mosolyogva fordultam Carlisle-hoz.

- Tulajdonképpen, amikor megláttalak már tudtam, hogy te vagy az. Sokáig emlékezett rád a kórház. – soha sem hittem volna, de megszerettem egy vámpírt. Mit vámpírt? Egy egész családot. Mert igenis, nagyon megkedveltem Cullenéket. Még mindig mosolyogva jeleztem Jace-nek, hogy induljunk.

- Oké, nos hát akkor mi megyünk is. Jajj, pedig már kezdtem élvezni, hogy nem kell dolgoznunk. – sóhajtott egyet Jace színpadiasan.

- Hééé! Ez a dolgunk. És most Riley-ról is szó van. – csaptam egyet a vállára. Tulajdonképpen már kezdtem egy kicsit megnyugodni. Ha Jace és Alec is velünk jön, nem lesz semmi baj. Ők majd vigyáznak ránk. Mindig ez volt a felállás. Én, Izzy és Jace harcoltunk Alec pedig vigyázott mindannyiunkra. Nem hagyta, hogy hülyeséget csináljunk és, hogy elszálljunk magunktól. Egy igazi bátyus.

- Riley? Mi történt vele? – kérdezte Carlisle. Testvéreimmel és Jace-szel együtt egyszerre néztünk Hodge-re, egy néma engedélyt kérve, had mondjuk el neki. Ő pedig bólintott.

- Apámat fogságban tartják a féjek. Azért megyünk, mert beszélni szeretnének velem és a nővéremmel.

- Ez szörnyű. De gondolom már eléggé ki vagytok képezve erre. Nem is tartunk fel titeket, nyugodtan menjetek. Remélem hamar visszajöttök és beszámoltok. Sziasztok!

Miután Izzyvel egy-egy puszit adtunk Hodge arcára elindultunk az ajtó felé. Útközben azonban Jacob megfogta a karom és megállásra késztetett. Aztán egy hófehér, sebes kéz taszította el. Jace és Jacob némán, gyilkos tekintettel meredtek egymásra.

- Ha még egyszer hozzá mersz érni, nem érdekel a Fegyverszünet és a szerződés az Alvilágiakkal, szétcincállak és a tűzre doblak te büdös dög! – Jace hangja éles volt és szavai át voltak itatva undorral és megvetéssel.

- Gyere Jace, menjünk! – szólt rá Izzy és a pólóját rángatva húzta maga után.

­

***

Visszajönni New Yorkba, annyira hihetetlen jó érzés volt. Imádtam ezt a várost. De nem volt sok időnk bámészkodni, az idő sürgetett.

A Teknős-tó partját, ahova mentünk, sűrű moha fedte. A hó itt már kezdett olvadozni és a tó is felolvadt már.

A tó fölött egy takaros faházikó volt cölöpökre építve.

- Oké, akkor készen álltok? – Jace hátrafordult Izzyhez és Alechez, majd lenézett rám és még egy utolsó csókot nyomott ajkamra.

- Rendben akkor megyünk? – Alec megnyugtató basszusa most egy kicsit megremegett de összeszedte magát és jött mögöttünk.

Jace ment elől, szorosan mögötte én és Izzy, a sort pedig Alec zárta.

A hold tükörképe a vízen tükröződött és természetellenesen mindig előttünk volt. Mindig, akármilyen helyzetben álltunk.

Aztán belegázoltunk a tó jéghideg vizébe. Még szerencse, hogy vastag cuccokat vettem fel.

Mielőtt még Jace a Hold tükörképébe ért volna hátrafordult és egy bíztató mosolyt küldött felénk.

- Odalent várlak titeket.

Majd háttal belépett a Hold tükörképébe és az elnyelte Őt. Eltűnt. És utána én következtem.

A víz még jegesebb volt a tükörképnél, aztán már csak azt éreztem, hogy zuhanok. Majd két erős kéz nyalábolt körbe.