5. fejezet 2. része

Clary szemszöge

-Most komolyan Clary! Hogy tudsz egy…vérszopóval járni?- Isabelle hangja megremegett az elfojtott dühtől. Talán vele a legjobb a kapcsolatom az Intézetben. De mégsem mondanám barátomnak. Tudom, hogy gyerekesen hangzik,de a szépsége miatt utálom annyira. Ahová csak belép minden szem rászegeződik, pedig még csak most lesz 16. Aztán ott van a testvére Alec. Szokásához híven átnéz rajtam. Vagy ha mégis muszály rámnéznie esetleg egy-két szót hozzámszólnia képes azt éreztetni, hogy én vagyok a világ leghatalmasabb hülyéje. És Jace… akiről alig pár hete derült ki, hogy a bátyám. Még magamban kimondva is furcsa, hogy ő az oroszlánszerű, szőke adonisz az én testvérem. Amióta kiderült a dolog szándékosan kerül és még rám sem néz. Bár az ő ötlete volt, hogy üljünk be egy turmixra a Takiba engem esze ágában sem volt hajlandó elhívni. Helyette Magnus, a meleg boszorkánymester hívott, hogy menjek velük. Nemrég költözött ide New Yorkba és úgy látszik nagyon bejön neki Alec.
-Hányszor mondjam már, hogy Simon nem akart vámpír lenni. És ne hívd vérszopónak!
-Oh tényleg nem ő akart az lenni?! Ha jól emlékszem, márpedig kitűnő az emlékezetem a te kis patkánypofájú Simonod ment be a vámpírok szállásába nagyon jól tudván, hogy ott tanyáznak Raphaelék.- mondta metszőn és élesen, nem is inkább, köpte a szavakat Jace, és úgy éreztem jobban teszem, ha nem szólok egy szót sem. Meg akartam védeni Simont de el kellett ismernem, hogy Jace-nek igaza van. Ő pedig diadalittas és egyben gúnyos mosollyal az arcán hanyatlott vissza a székére. Némán hallgattam, ahogy valamilyen régi démontámadásról folytatnak eszmecserét aztán beleunva a hallgatásba az ajtót kezdtem el fixírozni. Aztán egyszer csak, épp amikor visszaakartam fordulni láttam, hogy nyílik az ajtó és belép rajta egy bő, fekete pulcsis lány. Nem láttam az arcát, mert rajta volt a kapucnija. Mégsem tudtam levenni róla a tekintetemet. Volt valami a kisugárzásában ami nem engedte, hogy másfelé nézzek. A kecses járása, a vékony dereka és az ahogy a hosszú, barna haja meglebbent a lépései keltette „szélben”. Minden magamfajta lány ilyen külsőt akart volna. És 100%-ig biztos voltam benne, hogy Árnyvadász. A jobb kézfején ott virított a szem alakú rúna ami minden Nephilimen rajta volt. De nemcsak ezért tudtam, hogy mi ő hanem az egész lényéből áradó hatalmas vadászösztön és az, hogy minden lépése, olyan volt akár egy ragadozóé egyértelművé tette, hogy Árnyvadász. Lassan lépdelt a bárpulthoz feltérképezve a helységet. Csak amikor leült az egyik magas bárszékre és rendelt valamit csakis akkor tudtam levenni róla a pillantásomat. Visszafordulva az asztalunkhoz észrevettem, hogy nem csak én figyeltem fel a lány jelenlétére. Isabelle úgy nézte, mintha egy szellemet látna, Alec majdnem visszaköpte a turmixát és tátott szájjal bámulta. Ha nem tudtam volna Isabelle-től, hogy meleg biztos azt hittem volna, hogy bejön neki a csaj. Magnus egy furcsa mosollyal nyugtázta a lány megjelenését és mintha nem is lepődött volna meg azon, hogy látja. De a legfurcsább reakció mégis Jace-é volt. Az egyik pillanatban mintha fellángolt volna a tekintete aztán üveges szemekkel figyelte a lány minden egyes mozdulatát. Aztán amikor a turmixáért nyúlt volna -de a szemét még mindig a lányom pihentette- félrenyúlt és a pohár egész tartalma rámborult.
Azt sem tudtam, hogy most nevessek-e a lehetetlen helyzeten vagy sírjak amiért a piros lötty beterítette az egész pólómat. Gyors a mosdó felé iramodtam pont abban a pillanatban amikor Magnus elindult a lány felé és mielőtt még beléptem volna a helységbe láttam, ahogy hátulról magához öleli. Miközben a foltot próbáltam kimosni a történteken gondolkoztam. Minden annyira zavaros és furcsa volt. A többiek viselkedése, amikor meglátták a lányt de engem mégis Jace reakciója lepett meg a legjobban. Ő, Jace Wayland, aki mindig olyan magabiztos sőt kissé túlteng benne a magabiztosság, ő akinek minden mozdulata, olyan kecses és tökéletes pont ő nyúl félre és pont ő látszott olyan sebezhetőnek, amikor azt a lányt figyelte.
Na mindegy legjobb lesz ha kimegyek és végre megtudom, hogy ki is az a lány.
Nem lehettem bent csupán 2 percig és amikor kiléptem Magnus épp a lányt vezette az asztalunkhoz. Gyorsan beelőztem őket egy másik útvonalon és lehuppantam a helyemre. Amikor felpillantottam végre megláthattam a lány arcát immár csuklya nélkül. Nem csalódtam. A lány arca éppolyan gyönyörű volt, mint amilyennek elképzeltem. Bár nagyon hasonlított Izzy-re voltak eltérések. Sokkal lágyabbak voltak a vonásai és a szeme is szöges ellentétben állt Izzy barna, már-már fekete szemeivel. Magnus hangja hozott vissza az elmélkedésemből.
-Gyerekek, ő itt legjobb barátom Rayner Ghastley. Rayne ez itt Clary, Jace, Isabelle és Alec. – az utóbbi két név említésére Rayne összerezzent, Magnus pedig jelentőségteljes pillantást lövellt felé.
-Ghastley?? Mármint úgy mint Riley Ghastley?? – Alec tekintetében valami furcsa elragadtatás keveredett a kíváncsisággal. Előrébb hajolt mintha úgy jobban hallaná a választ Rayne pedig felsóhajtott, mintha már nem először hallaná ezt a kérdést. Végül mégis válaszolt.
-Igen Riley az apám de ha lehet ne nagyon kivételezzetek velem emiatt hamár úgyis együtt kell élnünk egy jó darabig.- mosolygott ránk. Bár a Ghastley név nekem nem mondott semmit biztos voltam benne, hogy valami nagy Árnyvadász család lehet. Viszont a mondata másik fele inkább felkeltette a figyelmemet.
-Együtt fogunk élni?- tettem fel a kérdést. Rayne rámnézett de ahelyett, hogy valami gúnyos és leereszkedő hangnemben szólt volna hozzám kedvesen rámmosolygott.
-Ja, a Klávé küldött, hogy segítsek be egy kicsit. És mivel Magnus is itt van gondoltam elindulok rögtön. Oh és jut eszembe veled még számolok pizsiőrmester amiért nem hívtál- fenyegette meg durcásan a mutató ujjával Magnust én meg alig bírtam magamban tartani a nevetést. Magnus tényleg olyan cuccokban járkált, ami inkább hasonlított egy pizsamára, mintsem egy normális ruhára. Rayne leült mellém és beszélgetni kezdett Magnusszal. Amíg ők kellemesen csevegtek és nevetgéltek alkalmam nyílt elemezni a barna szépséget. Mivel a közvetlen közelemben volt hamar megéreztem az illatát. És most kellemesen csalódtam. Azt hittem, hogy ő is ugyanolyan lány mint Isabelle aki szereti, ha egy süteményre hasonlít az illata. De ő nem. Az illata olyan volt, mint a sós tenger, az eső és az orchidea különös keveréke. Aztán a tekintetem elkalandozott Jace arcára. Még mindig Raynet bámulta azzal a furcsa tekintettel, amit még sosem láttam ezelőtt rajta. Aztán visszanéztem Rayne-re és figyeltem, ahogy mosolygás és nevetés közben apró gödröcskék jelennek meg a szája sarkánál. Azt hiszem egy kicsit túl sokáig bámultam mert az egyik pillanatban rámnézett és kérdőn felhúzta a szemöldökét. Megráztam a fejem és az asztal repedéseit kezdtem el vizsgálgatni, miközben éreztem, hogy elvörösödök. Vártam, hogy Jace szokásához híven valami gúnyos megjegyzést tesz de hallgatott. Tulajdonképpen csak most tűnt fel, hogy mióta feltűnt Rayne egy szót sem szólt senkihez sem. Ez kezd egyre furább lenni.