5. fejezet 1. része

Szóval ez az 5. fejezet 1. része csak, hogy még jobban izgulhassatok a második részére és, hogy kik is azok az Ők.

10 hónappal később…

Rayne szemszöge

-Biztos nincs semmi olyasmi amivel maradásra bírnálak? – pislogtam angyalian Magnusra
-Hát éppenséggel lenne de nem hiszem, hogy az apád örülne neki. – húzta féloldalas mosolyra ajkait és közben egyre közelebb araszolt az arcomhoz. A félreérthető mondat hallatán teljesen elpirultam és mindenfelé tekintgettem csak a szemébe ne kelljen néznem.
- Nyugi semmi olyasmire nem gondoltam – nevetett fel
- Én tudtam csak… Na mindegy
- Csak New Yorkba megyek csajszi, bármikor utánam jöhetsz. Hidd el nekem is nagyon fogsz hiányozni de olyan sok pénzt fizetnek nekem azok az Árnyvadász kölykök, hogy egyszerűen nem tudtam nemet mondani – tárta szét karjait és úgy csillogott a szeme, hogy biztos voltam benne nem csak a pénz miatt megy el.
- Na és lesznek ott jó pasik Bane?- próbáltam kacsintgatni rá de nem nagyon ment. Magnust szinte sosem lehetett zavarba hozni de most sikerült. Össze-vissza kezdett dadogni és a tigrises ingje ujjait pöckölgetni.
- Na jó irány a kocsi Bane különben itt maradsz estig. – lépett közbe apa. Igen, elfogadtam Riley-t apámként hisz mindent próbált nekem megadni és tényleg felelősségteljes apaként viselkedett.
- Szia Magnus és legyél jó. Nem akarlak az esti hírekben látni, amint pucéran riszálsz egy bárban és idegen pasiknak üvöltesz, hogy Ohhh, olyan jó kis nagy kockáid vannak baby!!! – rötyögtem, amint elképzeltem a szituációt. Magnusról köztudott volt, hogy meleg és nem is szégyellte, sőt néha ezzel dicsekedett.
- Hehh, nagyon vicces vagy Ghastley. De komolyan majd látogass meg, mert nem fogom bírni nélküled Édesem. – mondta komolyságot erőltetve az arcára és dobott felém egy puszit
- Csáó Drága! – intett még vissza egy fehér zsebkendővel és a nem létező könnyeit törölgette az arcáról.

A baleset után elhagytam Norvégiát és hátrahagytam a múltamat, hogy apával új életet kezdjünk Ottwaában Magnus-szal. Nem mondtam el egyiküknek sem de nagyon szomorú voltam. Elenát és Ryant megölte ugyanaz a vámpír, aki az én Jetem halála miatt volt felelős. Victoria. Rettenetesen hiányzott a régi életelem. Az örök versenyek amiket Jettel sorra nyertünk meg – a kupáink és szalagjaink a mostani szobám falait és polcait díszítik-, az örökké zöld és hideg Norvégia, és bármennyire is tagadom és akármennyire is próbáltam őket utálni de Elena és Ryan halála is a szívembe mart. Miután ideköltöztünk Magnus-szal rögtön barátok lettünk és egy idő után amikor megnyíltam neki és ő is elmondta szívszorító történetét a legjobb barátok lettünk. Ennek jelképéül adott nekem egy csodálatos gyűrűt. Ugyanolyan színű kövek voltak rajta, mint a kabala karkötőmön, amiről kiderült, hogy tényleg még anya készítette nekem a születésemkor de, hogy mit jelképeznek a színek arról fogalmam sincs. De a Magnustól kapott gyűrű egy kővel ki lett egészülve, egy pontosan olyan színűvel mint az ő szeme. Egyszerűen imádtam és sosem vettem le őket. Az elmúlt 10 hónap alatt rengeteg változáson mentem át. Riley-nak sikerült elérnie azt amit Elenának és Ryannek 15 év alatt sosem. Megismertette velem az „árnyvilág” szép oldalát. Már nem csak azt láttam abban amit csinált, hogy gyilkol, sokkal inkább azt, hogy embereken segít. Ugyanis Riley volt a valaha létezett egyik legjobb árnyvadász. Engem is kiképezett és néha-néha elmentem vele pár démonvadászatra. És ami a legfontosabb. Segített kordában tartani és fejleszteni a képességemet.Rájöttünk arra, hogy nem csupán a vizet vagyok képes mozgatni és irányítani. Ez ennél sokkal bonyolultabb és összetettebb. A víz segítségével képes vagyok mentálisan „belemászni” az emberek és a többi lény fejébe, érzelmeket vagyok képes közvetíteni és érzékelni. És ami a legviccesebb az az, hogy amikor valakivel ezeket kipróbáltam – általában Magnus-szal de néha apával is – ők nem hallottak mást csak a víz csobogását. De csak olyan érzelmeket vagyok képes átadni amit én is megtapasztaltam. Aztán, amikor apa kitálalt a Klávénak mindenről rögtön meg akartak szerezni és azt akarták, hogy csatlakozzak én is a démonvadászokhoz. És én belementem. Azóta szinte állandóan úton vagyok. Az életem a feje tetejére állt. Azok a dolgok amiket régen helytelennek véltem, mára teljesen elfogadtam őket. De most hosszabb időre visszajöttem apához. Nagyon hiányzott már az állandó utazgatások miatt. Bármennyire is próbáltam tagadni de mindig amikor messzire küldtek ki folyton azt kémleltem, hogy nem látom-e Rivert. Egyszer sem telefonált, egyszer sem keresett és nagyon aggódtam miatta. Azt sem tudtam él-e még egyáltalán és ha él is hol van.
A baleset óta 1szer sem volt olyan éjszaka amit végig aludtam volna. Folyton a rémképek lebegtek a szemem előtt és minden éjjel pontosan hajnali 2-kor a saját sikolyomra ébredtem fel és onnantól kezdve ébren hánykolódtam az ágyamban. Körülbelül egy hónap telt el mióta Magnus elment és ő sem hívott. Kezdtem nagyon aggódni miatta. A Klávé is nemrég hívott, hogy pont New Yorkban lenne rám szükség és mivel Magnus is ott volt rögtön indultam.
Mielőtt még felkerestem volna a helyi Intézetet – ahol a magamfajta átutazó Árnyvadászoknak szállást adtak- bementem egy kis étteremben ahol egy csomó nem emberi lény volt. Felhúztam a pulcsi csuklyáját a fejemre és beléptem a Takiba. Aztán megláttam Őket.