1. fejezet

Csend és sötétség.Ha megkérnénk az embereket, hogy mondják el szerintük milyen egy kómában lévő embernek, hogy mit érez ez a két válasz lenne a leggyakoribb.De én nem ezt éreztem.Mondjuk nem is vagyok ember.Illetve csak félig.Árnyvadász vagyok.Egy olyan lény, amelyről egyik rémtörténetben sem említenek semmit.Néha Nephilimeknek nevezik őket, démonokat,vámpírokat és vérfarkasokat ölnek,bár az utóbbi kettővel és az Alvilágiakkal van egy Törvény, amit a Klávé-az Árnyvadászok fő főbíráik-alkottak,miszerint az Alvilágiaknak és a Nephilimeknek eggyütt kell harcolni a démonok ellen szóval csak a "rossz" vámpírokat és vérfarkasokat szabad megölni. A Biblia szerint az Árnyvadászok az emberek és angyalok gyermekei.Az eredetükről szóló legenda szerint több mint ezer évvel ezelőtt születtek, amikor az emberek világát más világokból érkező démonok szállták meg.Egy boszorkánymester megidézte Raziel angyalt, aki egy kehelyben a saját vérét emberek vérével vegyítette, aztán visszaadta az embereknek, hogy igyák meg.Akik az angyal véréből ittak, Árnyvadászok lettek, majd a gyermekeik és a gyerekeik gyerekei is.A kelyhet ezután a Végzet Kelyhének nevezték.Bár a történet talán csak legenda, az igaz, hogy az évek során, amikor az Árnyvadászok megfogyatkoztak, mindig lehetséges volt újabbakat létrehozni a Kehely segítségével.Az Árnyvadász gyerekek általában 12 évesen kapják meg az első Jelüket, egy rúnát amit rájuk tetoválnak.De én nem akartam Nephilim lenni, amikor a szüleimnek el kellett mondaniuk, hogy mik is ők valójában és, hogy én is az vagyok eléggé furcsán reagáltam.Először jól leordítottam őket, hogy hogy voltak képesek gyilkolászni egész életükben majd feltrappoltam a szobámba és 2 hétig böjtöltem.Nem szóltam hozzájuk és nem is voltam hajlandó enni.Hát igen, eléggé furcsa gyerek voltam.Bár az sem volt mindennapi amikor rájöttem, hogy nem csak Árnyvadász vagyok, hanem az egyik legkülönlegesebb.7 éves voltam,körülbelül 2 hónappal azután történt hogy anyuék elmondták a titkukat.Minden ugyanolyan volt mint máskor de mégis olyan más.Szokás szerint a bátyám-River- felidegesített.Fogócskáztunk a kertünkben és Riri mindig túl hamar elkapott, aztán már csak arra emlékszem hogy iszonyú dühös lettem rá és dühöm csak tovább növekedett aztán semmi.Amikor magamhoz tértem fáradt voltam és semmire sem emlékeztem.A többit már csak apa elmeséléséből tudtam meg.Azt mondta, hogy miután felment bennem a pumpa kijöttek anyával hogy leállítsák Ririt de elkezdtem remegni,majd egészen az ujjam végétől fel a vállamig,azután az arcomat is furcsa türkiz színű rúnák borították el és az egész úgy nézett ki mintha egy keskeny folyó kúszott volna fel a testemre.És a szemem színe is megváltozott.Anya mindig azt mondta, hogy a szemem rajtam a legkülönlegesebb, mert a színétől eltérően,ami olyan mint a jég mégis annyira tud izzani mint a forró láva.Szóval apa azt mondta, hogy a szemem egyszer csak megvillant és elkezdett kavarogni, és ami a legfurcsább az az,hogy amikor ez az egész lejátszódott a tőlem kb. 5 méterre lévő vödörből az összes víz Riverre borult.Szóval nem elég,hogy gyilkosok gyereke vagyok még a vizet is képes vagyok irányítani.Úgy egy évvel az eset után Rivernek is elmondtak mindent.Attól függetlenül hogy ikrek vagyunk mégis sem külsőleg sem belsőleg nem hasonlítunk.Amikor megtudta,hogy Árnyvadász örömtáncot járt mert mindig is azt akarta,hogy egy igazi szuperhős legyen. Ő az Árnyvadászok világában nőtt föl.Anyuék kiképezték, megtanították őt a szeréfpengékkel és az irónokkal bánni engem pedig békén hagytak.Engem teljesen más érdekelt.8 évesen apával elmentem egy lóvásásrra és ott láttam meg Őt.Fényes fekete szőre teljesen ki volt kopva,kilátszott az összes bordája és amikor a gazdája szólt neki rá se bagózott.De én mégis megláttam benne a reményt, az esélyt,hogy végre nekem is legyen egy igaz barátom.Akkor még nem is gondoltam arra, hogy milyen lehetőségek voltak Jetben.Kikönyörögtem apától,hogy hagy vegyem meg és szinte éjjel-nappal körülötte sündörögtem.Azt akartam,hogy érezze mennyire szeretem.Aztán 10 éves koromtól kezdve elkezdtem Jettel versenyezni.Mi voltunk a környék legjobb párosa.River idejét az edzések kötötték le én pedig állandóan az istállóban voltam, teljesen elzárkózva a Nephilimek világától.15 voltam, amikor egy levelet kaptam, melyben meghívtak az egyik legnagyobb versenyre, ez volt a mi nagy esélyünk,hogy végre kitörjünk.De akkor még nem is sejtettem mi vár ránk és a családomra a Nagy napon.