19. fejezet - Döntés

Boldog Karácsonyt!!!!!
Hát ha már Karácsony, akkor gondoltam csak felteszem nektek a fejezetet. De mint mondtam már, még mindig nem vagyok vmi jó passzban szval a következő részre sokat kell várnotok.
És Karácsony alkalmával kérlek szépen titeket, hogy írjatok véleményt.
Én örülök az építő kritikának is és bárminek, csak írjátok le, hogy mit gondoltok a törivel kapcsolatban, és/vagy csak ezzel a résszel.
Jó olvasást!

Rayner szemszöge

Riley nagyon, de nagyon rosszul volt. Csúnya, véres sebek borították a csuklóját és a bokáját. És nem tért magához. Valószínűleg a tündérek megetették vagy megitatták valami szörnyűséggel. Az ő ételeik és italaik furcsa hatással vannak a Nephilimekre, de a mondik számára akár halálosak is lehetnek. Nem volt időm azon rágódni, amit a Királynő mondott. Bár az egész utat összegörnyedve, remegő gyomorral és a hányingeremmel küszködve tettem meg, kibírtam. Nem dobtam ki a taccsot, de nem sokon múlott.

Izzy hasonló némaságba burkolózva ült a kocsi hátsó ülésén, miközben Ottawa felé száguldottunk. Jace nem a biztonságos vezetéséről híres.

Mikor végre megékeztünk apám házához, a fiúk rögtön kiemelték őt a kocsiból és bevitték a nappaliba.

Előbb hallottam meg az ijedt sikolyt, mint hogy megláttam volna a kicsi Rydert és Katyát, majd egy másodperc múlva River is előtűnt régi szobámból.

Egy percig, mindenki némán meredt a másikra, és ha nem szólalok meg, szerintem ott álltak volna még jó darabig.

- Jace, Alec tegyétek le Rileyt a kanapéra! Isabelle, hozz egy kis vizet és egy törölközőt, a fürdő ott van jobbra, az első ajtó! – osztogattam a parancsokat, de közben még én is éreztem, ahogy megremeg a hangom néha.

- River, hogy kerültök ti ide? – vontam fel egyik szemöldököm és reméltem, hogy végre megszólal.

- Öhm, csak meg akartuk látogatni Rileyt. – próbált meggyőző lenni, de ismertem már annyira, hogy tudjam, hazudik.

- És én majd pont el is hiszem. Bántani akartad, igaz? Ryanék miatt… Csak hogy elárulok neked valamit. Riley semmit sem tett. És egyébként is. A tündérek már megelőztek téged. – nem tudtam magamon uralkodni, akaratlanul is felemeltem a hangom. A kis Ryder Katya lába mögé bújt és szipogott. Tudtam, hogy River haragszik Riley-re, már csak azért is, hisz Ryan sem szimpatizált vele, annak ellenére, hogy testvérek. Aztán Izzy visszajött a vízzel és a törölközővel.

Letérdeltem Riley mellé és tenyeremet sebes arcára fektettem, szememet behunytam és végeztem a dolgom.

Sokszor csináltam már ilyet. Csak egy kicsit kellett koncentrálnom és máris éreztem, ahogy a rúnáim felforrósodnak és elkezdenek villódzni. Aztán már csak a megérzéseimre hallgattam. Éreztem a víz kellemes, sós illatát, és egész testemet átjárta az ősi szelleme és egy apró gondolattal átirányítottam az Erőt és tisztaságot apámra. A változás rögtön szembetűnt mindenkinek. A gondterhelt ráncok a homlokán kisimultak, a sebek a testén teljesen beforrtak és csak pár apró, rózsaszín csík maradt a helyükön. Riley már nem vette olyan nehézkesen a levegőt, és a szemei körül apró izmok rángatóztak, ahogy próbálta kinyitni őket. Aztán kinyitottam a szemem és körbepillantottam. Merthogy ezeket a folyamatokat nem kellett látnom, ahhoz hogy tudjam, mi történik. Amikor használom a képességem, minden egyes idegszálam és érzékem kiéleződik és mindent sokkal, de sokkal jobban érzékelek. A „víz”, ami átjárta apám testét úgy viselkedett, mintha a saját testem nyúlványa lenne, mintha hozzám tartozna.

River és Ryder hatalmas, elkerekedett szemekkel bámultak rám. Katya valószínűleg tapasztalta már ezt a csodálatos érzést, hisz ő képes a tüzet úgy irányítani, mint én a vizet.

Izzy kezembe adta a vizes törölközőt én pedig óvatosan letöröltem Riley arcáról a port és a rászáradt vért.

Aztán pár perc múlva apám nyitogatni kezdte a szemét és hirtelen felült és majdnem lefejelte Izzy-t.

- Izzy? Rayn? Mi történt? – nézett egyikünkről a másikra.

- Gondolkozz Riley! – utasítottam kemény hangon. Tudtam, hogy most nem kéne vele ilyennek lennem, de igenis ő tehetett arról, hogy a tündérekhez jutott. Nem kellett volna, annyit innia.

- Jaj, kicsi Bessie-m minden kiment a fejemből. – rázta meg kótyagosan a fejét.

- Hát persze, hogy nem emlékszel semmire sem. De nem baj. Majd én segítek. – újra éreztem az Erőt, ami átjárt, a következő pillanatban pedig Riley fájdalmasan felszisszent és rosszallóan rám morrant

- Mit tanítottam neked Elisabeth? Az emlékeket lassan vezesd át az alany fejébe. Ez így túl fájdalmas.

- Jelen pillanatban nem vagy abban a helyzetben, hogy utasításokat osztogass Riley! – a fogaim közt szűrtem a szavakat és hatalmas önuralom kellett, hogy ne ugorjak neki Riley torkának. Utáltam, amikor ilyen parancsolgató volt.

Nem szólt vissza, azonban befogta és nem nézett rám. Már csak azért is gyorsan pörgettem a képeket és gondolatokat, amikre neki kellett volna emlékeznie. Tudtam, mennyire fájdalmas ez neki, de nem érdekelt.

Hirtelen rám kapta a tekintetét és láttam a fájdalmat benne, de nem törődtem vele. Úgy kellett neki, megérdemelte.

- Bess, én… én sajnálom. Tényleg, nem akartam, hogy ez legyen. - nyúlt volna a kezemhez, de leráztam magamról.

- Nem érdekel a bocsánatkérésed Riley. Mi most megyünk. A sebeid is rendben lesznek. River. Szeretnél valamit mondani Rileynak? – fordultam felé

- Öhm… izé, szeretném elvinni Ryan papírjait és dolgait. Úgy tudom, a halála után ide lettek hozva. – hebegett-habogott, de végül csak kitalált valamit.

- Persze River, azonnal idehozom őket. – Riley hangja engedelmes volt, majd csendben elkullogott a dolgozószobájába.

Talán örülnöm kellett volna annak, hogy Alec és Izzy beszélgettek Ririvel, és úgy tűnt eléggé kijönnek egymással, de most, hogy Riley-t letudtuk eszembe jutottak a Tündérek Birodalmában történtek. Rossz előérzetem volt. Valami történni fog, ami kicsit sem jó.

Aztán tekintetem elkalandozott az ablak felé, ahol Jace állt némaságba burkolózva. Aggódtam miatta. Olyan elhagyatott és csendes lett, mióta elköltöztünk New Yorkból.

Nem volt régi önmaga. Már nem az a csipkelődő, gúnyos kis szöszi volt.

A lemenő nap fénye arany árnyalatot adott göndör fürtjeinek, borostyán szeme, ami mindig élénken figyelte a történéseket most kongott az ürességtől.

Egészen olyan volt, mint egy görög isten, ahogy állt ott és az egyik régi képet nézte.

Odasétáltam mellé, és akkor megláttam, melyik képet nézi. Aznap készült, amikor az a végzetes versenyünk volt Jettel. Nem is emlékeztem, hogy aznap is csináltunk fényképeket. Elenának ez volt az egyik „hobbija”. Rengeteg képet csinált rólam és Riverről és minden baromságról. Igazi művészlélek volt egy harcias vadász testébe zárva. De ez már csak így megy nálunk. Ha valaki Nephilim nem nagyon tud kibontakozni az emberek világában. Tulajdonképpen sehogy sem.

- Mi a baj Jace? – kérdeztem tőle

- Nincs semmi baj Rayne. Honnan veszed, hogy van? – ideges nevetgéléssel próbálta leplezni a hangjából kihallatszó hamisságot. Jelentőségteljes pillantásomat követően felsóhajtott egyet.

- Csak… Nem tetszik nekem Forks. Furcsa számomra, hogy a vámpírok úgy mozognak a mondik közt, mintha ők is azok lennének. És az alakváltók is idegesítenek. És nem csak az a nyamvadt Jacob. Még sosem találkoztam hozzájuk hasonlóval. Ismerem a vérfarkasokat, nem túl okosak és könnyű túljárni az eszükön, de ők. Ők egy teljesen más faj. Teljesen más szokásokkal és képességekkel.

- Csak ez zavar?

- Nem. Tudod… amikor még itt laktunk olyan volt, mintha a mennyországban élnénk. Nem volt más csak mi ketten. Jó persze ott volt Izzy és Alec is, de az más tészta. Nem tetszik, hogy tök idegenek vesznek téged körül. Nem lehetek ott melletted minden pillanatban. Pedig, ha tehetném, azt tenném. Szeretném végre, hogy a saját életünket élhetnénk. – elhallgatott egy pillanatra és a szemembe nézett. Láttam benne, a kimondatlan kérést és én beadtam a derekam.

- Rendben. Nem megyünk vissza Forksba. Itt maradunk, New Yorkban. – tessék, kimondtam. Bár egyáltalán nem örültem neki. Az igazság az, hogy nagyon is megszerettem Cullenéket és Forksot is. De ha Jace nem akar ott élni, nem fogunk. Nekem ő a legfontosabb, és ha ő ezt akarja… Egyébként is, már elvégeztük a dolgunkat. Azért küldtek minket oda, hogy leellenőrizzük Cullenék vegetáriánus életmódját. És mi ezt megtettük. És Cullenék ártatlanok, Bella tényleg szerelmes Edwardba és nagy valószínűséggel hamarosan vámpírrá változtatják. És ez így van rendjén.

- Komolyan gondolod Rayn? – Jace kétkedve nézett rám, de láttam rajta, mennyire örül.

- Persze. Különben is. Engem sem nagyon izgat Forks, nincs ott semmi, ami vonz. – tudom, hogy nem szép hazudni, de nem akartam megbántani Jace-t. Nagyon is érdekelt az a hely. Érdekeltek Cullenék, Bella, és – még ha nem is mertem magamnak bevallani – de a farkasok is érdekeltek, élükön Jake-kel.